Pa-Dö-Dő együttesen és Caramel-en viccelődött
Ezúttal az újbudai szocialista polgármester cigányozott
A Pa-Dö-Dő együttes és Caramel énekes kinézetén és származásán viccelődött az újbudai önkormányzat testületi ülésén Molnár Gyula szocialista polgármester - olvasható a csütörtöki Magyar Hírlapban. A polgármester cáfol!
2009.02.05 13:27Magyar Hírlap/Hírextra/MTIA lap ismertetése szerint Schneller Domokos (Fidesz) elmondta: arról érdeklődött a kerület vezetőjénél, hogy a különböző rendezvényekre kifizetett sztárgázsik 42 millió forintos összegét nem lett volna-e jobb a beázó iskolaépületek tetőinek megjavítására fordítani, és példaként hozott fel néhány popelőadót, aki a kerületben lépett fel - idézi a távirati irodát a Hírextra.
Molnár Gyula azzal riposztozott, hogy felkéri munkatársait, olyan rendezvényeket szervezzenek ezek után, amelyekre nem elhízott és cigány művészeket hívnak meg. A lap forrásai azt állítják, hogy a baloldalról és az alpolgármesterek közül is többen nevettek Molnár "poénján". Schneller elmondta, azonnal visszautasította ezt a hangot, mivel a polgármester nem bélyegezhet meg senkit etnikai hovatartozás és a testsúlya alapján.
Molnár cáfol
Molnár Gyula csütörtökön közleményben utasította vissza a lapban felröppentett vádakat. Mint közölte, a valóságban éppen ő volt az, aki "óvta képviselőtársát a félreértelmezhető megfogalmazásoktól", és arra hívta fel "fiatal jobboldali képviselőtársa figyelmét, hogy példálózó megfogalmazása rasszista, kirekesztő megjegyzésként is értelmezhető". Ez a felismert veszély magyarázhatja, hogy a "hírt" továbbadó képviselőt megcsalta az emlékezete - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A hivatal azt közölte, hogy a testületi ülésről készült hangfelvétel pénteken elérhető lesz az önkormányzat honlapján.
Kapcsolódó írások:
- Erőszakot szül! Több roma vezető ellenzi a cigány gárdát
- A borsodi cigány vajda: "Mit kellett volna mondania, ha 200-ból 200-at cigány követ el?"
- A borsodi cigány vajda maximálisan kiáll a rendőrkapitány mellett
- Leváltották a cigányozó rendőrkapitányt
- Gusztos felháborodott a cigánybűnözés felvetésén
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


