Diplomácia
Szijjártó: szoros az együttműködés Magyarország és Észtország között
Az európai jövőt meghatározó kérdésekben.
2020.12.28 05:44MTISzoros az együttműködés Magyarország és Észtország között az európai jövőt alapvetően meghatározó kérdésekben, többi között az illegális migráció elleni küzdelemben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalán.
Szijjártó Péter bejegyzésében azt írta: Urmas Reinsalu, Észtország külügyminisztere sem tartozik "a nemzetközi liberális mainstream kedvencei közé". Hogyan is tartozhatna - tette hozzá -, hiszen mindig egyenesen, őszintén és világosan beszél, "nem fél felvállalni véleményét, a patrióta álláspontját, és bátran kiáll nemzete érdekei mellett".
Hozzátette: Urmas Reinsalu vasárnapi nyilatkozata alapján sem kap majd dicséretet a liberális körökből, ugyanis kollégája az észt rádióban azt mondta, hogy a vétó nem az EU túszul ejtése, hanem a tagországok szerződésben garantált joga. Az észt politikus arról is beszélt: azzal az elképzeléssel, amely már Jean-Claude Juncker bizottsági elnöksége idején megfogalmazódott, miszerint az uniós forrásokat összekötnék a migrációval, nemcsak Magyarország, hanem ő maga sem értett és jelenleg sem ért egyet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06