Jótékonyág
Több mint 6 tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a BRFK munkatársai a Mikulásgyárnak
Teljesen önkéntes alapon, november 24. óta magánemberként gyűjtötték össze a rendőrök.
2020.12.17 16:03MTITöbb mint 6 tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai a Mikulásgyárnak, az adományt csütörtökön jelképesen is átadták a karácsonyi jótékonysági gyűjtés számára.
Az eseményen Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya emlékeztetett arra: a BRFK kiemelten fontosnak tartja, hogy a szolgálati feladatok ellátása mellett jótékonykodjanak is, ezért már sok éves hagyományként vesznek részt karácsonyi ünnepek előtti karitatív gyűjtésekben. Tavaly is gyűjtöttek a Mikulásgyár számára, akkor megközelítőleg 2 tonna csokoládét adományoztak a rászorulók részére. Idén a tartós élelmiszerek adományozása került a középpontba.
Hozzátette, hogy az idei jótékonysági akcióban mintegy 12 raklapnyi, 6218 kilogramm mennyiségű tartós élelmiszert teljesen önkéntes alapon, november 24. óta magánemberként gyűjtötték össze a rendőrök. A legtöbb adományt összegyűjtő kapitányságot, valamint főosztályt a BRFK oklevéllel fogja jutalmazni.
A Mikulásgyár a korábbi években jelentős mennyiségben gyűjtött jó minőségű használt ruhákat, könyveket és játékokat is, azonban a koronavírus-járvány miatt idén kizárólag tartós élelmiszereket és tisztálkodási szereket várnak a felajánlóktól - emlékeztetett Zsolnai Endre, a Mikulásgyár alapítója, főszervezője.
Hozzátette: már biztosan kijelenthető, hogy az idei gyűjtés sikeresebb, mint a tavalyi, hiszen csütörtökön már összegyűlt a tavaly felhalmozott 44 tonnányi adomány és még 3 napon át, vasárnapig várják a felajánlásokat. A termékek a leginkább rászorulókhoz kerülnek, többek között hátrányos helyzetű nagycsaládosokhoz és idősekhez az ország minden részére.
Az ajándékokat, adományokat a felajánlónak nem szükséges becsomagolnia, akár dobozban vagy nejlonzacskóban is elviheti a gyűjtőpontokra. Az akció december 20-ig tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06