Koronavírus
Egyforintos jutalmat szavazott meg magának a drávaszerdahelyi polgármester
Üzenni akart a többi településvezetőnek.
2020.12.14 20:05ma.huEgyforintos jutalmat szavazott meg saját magának a drávaszerdahelyi polgármester. A döntést fricskának szánta, miután több településvezető milliós összeggel jutalmazta saját magát a járványhelyzetre hivatkozva. Egyikük, a dunaföldvári polgármester közben elmondta, hogyan történt valójában a jutalom megszavazása.
Drávaszerdahely polgármestere azt mondta, hogy azt látta, hogy a vészhelyzetben egyre több polgármester - ahogy fogalmazott - él vissza azzal, hogy egyedül hozhat döntéseket. Mint mondta, azzal, hogy 1 forint jutalmat ad magának az éves munkáért, üzenni akart a többi településvezetőnek. Szerinte a veszélyhelyzet elmúltával kell majd értékelni a munkát.
"Nem gondolom, hogy ez a legfontosabb dolog, és így is azt gondolom, hogy a polgármesterség, mint titulus, már teljesen le van degradálva, nem tisztelik és akkor még polgármesterek megfejelik azzal, hogy jutalmakat osztogatnak maguknak." - nyilatkozta az ATV-nek Alpár György polgármester.
Dunaföldváron a polgármester és az alpolgármester egymás jutalmazta meg. Horváth Zsolt polgármester a helyettesének, Süveges Árpád Róbertnének "3 havi fizetésének megfelelő jutalomról határozott, az alpolgármester pedig 5 havi jutalmat ítélt meg főnökének, a polgármesternek. Ez a városvezető esetében több mint 3 millió 380 ezer forintot jelent. A polgármester Híradónknak azt mondta: nem most, hanem még áprilisban született a döntés, amit csak látszólag hozott egyszemélyben, ugyanis - bár nem volt kötelező - online megkérdezte a képviselőket.
"Júliusban, amikor már elmúlt a veszélyhelyzet, akkor az összes polgármesteri döntést és alpolgármesteri döntést visszahoztam a képviselőtestület elé. A képviselőtestület ott megváltoztathatta volna bármelyik döntésemet és az alpolgármester asszony döntéseit is. A dunaföldvári képviselőtestület ezeket a döntéseket mind helyben hagyta." - fejtette ki Horváth Zsolt polgármester.
A polgármester szerint a versenyszférával is próbálnak lépést tartani, ezért nem csak ők, hanem a munkatársaik is kaptak a munkájuk után plusz javadalmazást. Szerinte már a hivatalok vezetői sokszor többet keresnek, mint a polgármesterek. Egyébként hasonló jutalmazás történt Balatonalmádiban és Gyálon is, csak ott a polgármesterek saját magukat jutalmazták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


