Szájer-botrány
Brüsszeli orgia: előkerült egy videó a rendőrségi rajtaütésről
Szájer József múlt hét vasárnap mondott le EP-képviselői posztjáról, majd kiderült, hogy ezt megelőzően, pénteken egy orgián vett részt Brüsszelben, ahonnan az ereszcsatornán keresztül próbált menekülni a rendőrök elől, akik drogot találtak nála.
2020.12.07 18:29ma.huA Blikk birtokába került egy videó a rajtaütésről, amelyet a belga rendőrség azon az orgián hajtott végre, amelyen Szájer József lemondott EP-képviselő is jelen volt.
A rendőrök november 27-én este fél tíz körül jelentek meg a helyszínen, miután a belga ügyészség közlése szerint a szomszédok értesítették őket az ingatlanból kihallatszó zajok miatt.
A Blikk által közölt rövid videón nyolc rendőr látható, ám a kamerázó vendéget hamar leállította egyikük. A felvételen látható továbbá, hogy az egyik rendőr telefonon diktálja be az egyik vendég adatait, valamint további információkat kér tőle a személyazonosságáról. A nyolc rendőr közül ketten fekete civil ruhát viseltek.
A felvételen látható, hogy jelentős rendőri erők vonultak ki a helyszínre a lakossági telefonhívásra, de az ügyészség közleménye szerint akkor még csak a koronavírus-járvány miatti korlátozások megsértésének gyanújával.
A szexparti szervezője, David Manzheley hivatalos panaszt tett a rendőrségen az intézkedés módja miatt, a Blikk birtokába került beadványban a házigazda kifogásolta, hogy a rendőrök állítása szerint engedély nélkül mentek be lakásába, illetve elmondása szerint több rendőr is súlyosan rasszista és homofób megjegyzéseket tett a vendégekre, és kisebb tusakodás is kialakult pár rendőr és a meztelen vendégek között
Szájer József múlt hét vasárnap mondott le EP-képviselői posztjáról, majd kiderült, hogy ezt megelőzően, pénteken egy orgián vett részt Brüsszelben, ahonnan az ereszcsatornán keresztül próbált menekülni a rendőrök elől, akik drogot találtak nála. A lemondott EP-képviselő szerdán a Fideszből is kilépett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


