Koronavírus
Szijjártó: újabb egymillió favipiravir érkezik Kínából a jövő héten
Fontos az együttműködés Kínával a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
2020.11.20 14:56MTIA koronavírus-fertőzöttek kezelésében alkalmazott favipiravirből újabb egymillió tabletta érkezik Kínából Magyarországra a jövő héten, így 2,8 millióra nő a Kínából importált ilyen hatóanyagú tabletták száma - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken, miután Vang Ji kínai külügyminiszterrel telefonon tárgyalt.
Szijjártó Péter kiemelte: fontos az együttműködés Kínával a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
Magyarország a koronavírus ellen vakcinát fejlesztő mindhárom kínai céggel szoros kapcsolatban áll, a vállalatok hamarosan elküldik a dokumentációt, amely alapján a magyar egészségügyi hatóságok eldöntik, engedélyezik-e az oltóanyag használatát az országban - közölte a miniszter.
Hozzátette: az export engedélyeztetése már folyamatban van, ha a magyar laboratóriumi vizsgálatok kedvezőek lesznek, fél-egy millió kínai vakcina érkezhet a következő hónapokban Magyarországra.
Emlékeztetett: tavasszal a Kína-Magyarország légihídon 185 repülőgép közlekedett, majdnem 100 millió maszkot, több mint 15 ezer lélegeztetőgépet és több tízmillió védőruházatot vásárolt Magyarország Kínától.
A miniszter a két ország közötti gazdasági együttműködéssel kapcsolatban kiemelte: tizennyolc százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom Magyarország és Kína között az elmúlt nyolc hónapban, ez időszak alatt Magyarország Kínával növelte a legnagyobb mértékben kereskedelmi kapcsolatait.
Az elmúlt hónapokban öt kínai beruházást - Lenovo, Huawei, Chervon Auto, Shenzhen Kedali, Semcorp - jelentettek be 100 milliárd forint értékben. A beruházások kétezer új munkahelyet hoznak létre Magyarországon - tudatta.
Hozzáfűzte: van még komoly beruházási szándék Kínából, amelyekért versenyez Magyarország.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "a kiegyensúlyozott, kölcsönös tiszteletre alapuló, józan észre alapozó politikai kapcsolatoknak egyértelműen megvan az eredménye: Közép-Európában a legtöbb kínai high-tech beruházás Magyarországra jött, és itt hozták létre a legtöbb munkahelyet". Ismét bebizonyosodott, hogy a keleti nyitás politikája helyes volt - hangsúlyozta a miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


