Bűnügy
Ismét elítélték a zuglói kokainos gázolót
Lassítás, megállás és segítségnyújtás nélkül gázolt halálra egy férfit, majd ismét kábítószer hatása alatt vezetett.
2020.11.10 11:06MTIIsmét elítélték bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer birtoklása miatt azt a nőt, aki kokain befolyása alatt még 2016-ban lassítás, megállás és segítségnyújtás nélkül gázolt halálra egy férfit, majd tavaly szeptemberben ismét kábítószer hatása alatt vezetett.
Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: egy év két hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a 29 éves nőt, aki - miközben közlekedési bűncselekmény miatt már folyt ellene eljárás - kábítószer hatása alatt vezetett tavaly szeptemberben Zuglóban.
A főügyész nem nevezte meg pontosan, miért folyt eljárás a nő ellen, de az MTI úgy tudja, hogy ő az a sofőr, aki kokain befolyása alatt még 2016 novemberében, szintén Zuglóban halálra gázolt egy 85 éves férfit. Ezért őt 2019 decemberében jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék.
A most kiszabott nem jogerős ítélettel összefüggésben a főügyész azt írta: a vádirat szerint egy 29 éves nő - aki ellen más közlekedési bűncselekmény miatt már másodfokon volt folyamatban eljárás - 2019. szeptemberében csekély mennyiségben többféle kábítószert és pszichotróp anyagot szerzett meg, amelyek egy részét elfogyasztotta. A nő 2019. szeptember 10-én a kora délutáni órákban ezeknek a szereknek a hatása alatt a XIV. kerületben, a Pillangó utcában gépkocsit vezetett, amikor rendőri intézkedés alá vonták.
Ellene a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat.
A nő az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról. Ezért őt a bíróság - az ügyészség indítványa alapján - 1 év két hónap fogházbüntetésre ítélte és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől.
Az ítélet nem jogerős, azt az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06