Koronavírus
Operatív törzs: a rendőrség célirányosan ellenőrzi a védelmi intézkedések betartását
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a korábbi és az új védelmi intézkedések betartását, és szabálytalanság esetén súlyosan szankcionálja a mások egészségét veszélyeztetőket.
2020.11.05 12:43MTIA rendőrség célirányosan is ellenőrizni fogja a bevezetett védelmi intézkedések betartását, például "csoportképző helyeken", tereken, éjszaka is nyitva tartó boltok környezetében - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Gál Kristóf alezredes felidézte: csütörtökön 0 órától éjszakai kijárási korlátozás lépett életbe, ennek értelmében éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, tartózkodási helyén, szálláshelyén tartózkodni. Csak munkavégzés, a munkahelyre közlekedés, onnan hazautazás vagy egészségkárosodással, életveszéllyel, súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, illetve életvédelmi céllal megengedett éjfél és reggel 5 óra között az utcán tartózkodni.
Hozzátette: a rendőrség fokozottan ellenőrzi a korábbi és az új védelmi intézkedések betartását, és szabálytalanság esetén súlyosan szankcionálja a mások egészségét veszélyeztetőket.
Bejelentette: csütörtöktől elérhetővé teszik a koronavírus.gov.hu portálon a védelmi intézkedésekkel kapcsolatos rendőri intézkedések táblázatát, amely országos, gördülő, összintézkedési adatokat tartalmaz. Részét képezi ennek az adattáblának az üzletekben, vendéglátó- és szórakozóhelyeken végrehajtott rendőri intézkedések száma is.
Emlékeztetett: hétfőtől a rendőrség kereskedelmi hatósági jogkört kapott, amely lehetővé teszi az ellenőrzéseket az üzletekben, és akár bezárással is sújthatja azokat a helyeket, amelyek nem tartják be a védelmi szabályokat. Szerdán két kereskedelmi egység üzemeltetőjét részesítették figyelmeztetésben, három üzemeltetőt sújtottak bírsággal, két üzletet pedig bezárattak három napra.
A két bezárt üzlet közül az egyik a főváros XVII. kerületében van: egy pékségben az eladó úgy szolgált ki négy vásárlót is, hogy egyáltalán nem viselt maszkot. A rendőri intézkedés során sem ismerte el, hogy szabálysértést követett el, ezért feljelentették, az üzemeltetővel pedig közölték hogy három napra bezáratják a pékséget.
A másik eset Csongrád-Csanád megyében, Sándorfalván történt. Ott egy italboltban a pultos nem viselt maszkot, az egyik vendégnek pedig, aki akkor éppen nem fogyasztott sem ételt, sem italt, az állára volt húzva a maszk. Mindkettőjükre helyszíni bírságot szabtak ki, az italkimérést pedig három napra bezárták. Emellett az üzemeltetőre is bírságot szabtak ki - tette hozzá.
Gál Kristóf arra kérte a kereskedelmi egységek üzemeltetőit, hogy vendégeikkel, vásárlóikkal tartassák be a szabályokat. A rendőrség ezekre az ellenőrzésekre is nagy hangsúlyt fektet, súlyos szabálytalanság esetén a legszigorúbb szankciót fogja alkalmazni, és bezáratja az üzletet - hangsúlyozta.
Mivel az éjszakánkénti kijárási korlátozások szerda éjféltől léptek életbe, az első nap adatairól pénteken fog tudni beszámolni - jelezte.
Szerdán 76 rendőri intézkedésre volt szükség országszerte azért, mert az üzletekben vagy a kormányrendeletben meghatározott egyéb zárt helyeken megszegték az emberek a védelmi szabályokat. A rendőrök 21 embert figyelmeztettek, 34 helyszíni bírságot szabtak ki, 21 embert pedig feljelentettek.
A védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta szerda éjfélig 2625 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi szabályok be nem tartása miatt.
A Magyarország területén átutazókat is ellenőrizték a rendőrök szerdán, a tranzitszabályokat megsértők közül 21 emberre helyszíni bírságot szabtak ki, hatot pedig feljelentettek.
Az elmúlt napon 5102 hatósági házi karantént rendeltek el, ebből 724-et határátkelőknél. Jelenleg 34 603 ember van karanténben, közülük 2672-en vállalták, hogy a hatóságok elektronikusan, mobiltelefonos applikáció segítségével ellenőrizzék a szabályok betartását.
A rendőrség emellett 14 493 helyszíni ellenőrzést tartott szerdán a hatósági házi karanténban levőknél: 42 karanténra kötelezettel szemben kellett szabálysértési feljelentést tenni, két embert pedig helyszíni bírsággal sújtottak - mondta Gál Kristóf.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06