Kultúra
Megválasztották Magyarország legszebb szőlőbirtokait
Internetes szavazáson választották ki kategóriánként a legjobb kilencet, akiket a zsűri felkeresett és értékelt.
2020.10.11 20:30MTIHárom kategóriában hirdették ki Magyarország legszebb szólóbirtokait - közölte a versenyt szervező Bor és Piac szaklap főszerkesztője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Bozzai Zsófia elmondta: három kategóriában - kis-, közép-, és nagybirtok - indulhattak a borászok, és mintegy 130-an vettek részt a versenyben.
A weboldalra regisztrált borászatok közül az első körben internetes szavazáson választották ki kategóriánként a legjobb kilencet, akiket a zsűri felkeresett és értékelt. Vizsgálták a pincészetet, a technológiát, a tisztaságot, a szőlőterületet, a birtokot, a bort és a vendéglátási lehetőségeket is - ismertette a főszerkesztő.
A tíz hektárig tartó kisbirtokok között a Dobogó Pincészet nyert a Tokaji Borvidékről, a második Szekszárdról a Tringa Borpince, a harmadik a Pannonhalmi Borvidékről, Nyúlból a Cseri Pincészet lett.
A tíz és ötven hektár közti középbirtokoknál az Eszterbauer Borászat nyert, a Vesztergombi Pince lett a második, a Hetényi Pincészet pedig a harmadik, mindhárom borászat szekszárdi.
Az ötven hektár feletti nagybirtokoknál a szekszárdi Bodri Pincészet lett az első, a Koch Borászat Borotáról, a Hajós-Bajai Borvidékről a második, és a szekszárdi Schieber Pincészet a harmadik.
A középkategória győztese, az Eszterbauer Borászat tulajdonosa, Eszterbauer János a műsorban arról beszélt: 16 éve folyamatosan építkeznek, a borbarátok és a turisták szavazatai pedig visszaigazolták azt, hogy milyen elegáns és szép környezetet építettek Szekszárdon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06