Híresség
A kórházból üzent Benkő László
Benkő László, az Omega billentyűse két hete került kórházba: egy esés következtében eltört a térde és a bordája. A lábát meg kellett műteni, és bár a beavatkozás jól sikerült, később vizesedni kezdett a tüdeje. Benkő László azóta a kórházban lábadozik, családja és barátai rendszeresen látogatják.
2020.08.04 19:04ma.huA zenész most a Blikkel adott hírt magáról nagyvilágnak.
"Köszönöm, jól vagyok, vagyis jobban" - árulta el Benkő. Hozzátette: "Én is azt remélem, hogy hamarosan elhagyhatom a kórházat, és hazamehetek." A cél "mihamarabb felépülni" - mondta a billentyűs.
Nemrég bent jár nála az Omega dobosa, Debreczeni Ferenc is, aki a Blikknek úgy nyilatkozott: zenésztársa valóban nincs túl jó állapotban, de remélik, hogy hamarosan felépül. "Nagyon szeretnénk, és azért drukkolunk, hogy két hét múlva már ott legyen velünk a próbákon" - tette hozzá Debreczeni.
Benkő maga is elmondta, hogy a barátai is folyamatosan mondják, hogy ideje lenne újra színpadon állnia, és bevallotta: ő maga is ezt szeretné.
"Mindenkinek köszönöm, aki drukkol értem. Ez jólesik" - üzente a zenész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


