Rendezzék a civil ingatlanok ügyét!
Pettkó felszólította Gyurcsányt: tartsák be amit ígértek
Levélben kérte szerdán Gyurcsány Ferenc kormányfőt és Veres János pénzügyminisztert egy fővárosi, civil szervezetek tulajdonába adott épület helyzetének rendezésére Pettkó András (MDF) országgyűlési képviselő.
2009.01.21 16:51MTIA politikus - aki szerdai sajtótájékoztatóján "panamának, anomáliának" nevezte az esetet - felelevenítette: 2000-ben fogadott el törvényt a parlament a társadalmi szervezetek ingyenes ingatlanhoz juttatásáról; ez a jogszabály tette lehetővé egyebek mellett, hogy hat tömörülés kapja meg a Dagály utca 11. alatti épület kétharmadát.
A fennmaradó egyharmadnyi, mintegy ezer négyzetméteres, rosszul kihasználható terület szétosztását más szervezetek között akkor "nem tartotta értelmesnek" a döntést meghozó parlamenti bizottság. A kérdésben illetékes parlamenti testület 2007-ben - egyhangú szavazással - úgy határozott, hogy a megmaradt területet a hat szervezet osztatlan közös tulajdonába adja - tette hozzá Pettkó András. Mint mondta, ennek a döntésnek a végrehajtásáról mindeddig nem kaptak értesítést az érintettek. Ezzel sérült a jogbiztonság, ráadásul a tulajdonos szervezetek sem kezdhetik el például a leromlott állapotú épület felújítását, hiszen a viszonyok rendezetlensége miatt nincs az a bank, amely hitelezne nekik erre.
Kapcsolódó írások:
- Az MDF forgalmival ingyenessé tenné a BKV járatait szmogriadó idején
- Az IDF szerint az MDF Gyurcsányt támogatta
- MDF: a kormány tegyen valós lépéseket az energetikai problémák megoldásáért
- Kizárják az "almássystákat" az MDF-ből?
- Ferencvárosi választás - Elrendelték a nyomozást az MDF feljelentése alapján
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


