Gyász
Közlekedési balesetben elhunyt Koncz Ferenc fideszes képviselő
Péntek reggel egy tragikus balesetben életét vesztette Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője.
2020.07.10 11:26MTI
Koncz Ferenc (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A Fidesz-frakció a politikust saját halottjának tekinti, és osztozik a család fájdalmában.
A rendőrségi honlapon elérhető információk alapján a baleset a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen, a Honvéd utcában történt.
Egy nő a gépkocsijával megfordult, és a manőver közben összeütközött a motorral közlekedő politikussal, aki az MTI információi szerint olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.
Koncz Ferenc 1998 és 2002, majd 2004 és 2006, 2010 és 2014 között is képviselő volt. 2010-től Szerencs polgármestere, miután a poszt összeférhetetlenné vált a parlamenti mandátumtól, a város vezetését választotta, de 2018-ban lemondott, és ismét országgyűlési képviselő lett.
60 éves volt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


