Parkolás
Karácsony Gergely sávosan növekvő parkolási díjat javasol Budapest belvárosába
A budapesti és az agglomerációs közlekedést a jelenleginél sokkal jobban össze kell "fésülni".
2020.06.20 10:00MTIEgységes szemléletben készült új parkolási rendszerre van szükség a fővárosban, amely az első negyedórában ingyenes, azt követően pedig sávosan növekvő díjakat tartalmaz a belvárosban - mondta a főpolgármester csütörtökön, a budapesti Városháza Facebook-oldalán közvetített, Budapest Restart című beszélgetéssorozat negyedik adásában.
Karácsony Gergely hangsúlyozta, azért tartja szükségesnek a progresszív díjazási rendszer bevezetését a Belvárosban, hogy mindenki csak addig parkoljon, amíg az feltétlenül szükséges, és így gyorsabban váljanak szabaddá a helyek, könnyebben lehessen parkolni a városban. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a parkolás ingyenessé tétele ezzel éppen ellentétes hatást váltott ki, hiszen sokan hetekig egy helyen hagyják az autójukat, emiatt pedig gyakorlatilag lehetetlenné vált a parkolás.
A főpolgármester kitért arra is, nem mindenhol, vagyis nem "fűnyíróelv" alapján akarják csökkenteni a sebességkorlátot, hanem csak azokon a helyeken, ahol azt a közlekedés biztonságának növelése, vagy a zajterhelés, illetve a légszennyezés csökkentése indokolja.
Karácsony Gergely elmondta, a budapesti és az agglomerációs közlekedést a jelenleginél sokkal jobban össze kell "fésülni".
A főpolgármester a kormányt dicsérve megjegyezte, a közlekedés szempontjából is jó irányt jelenthet a rozsdaövezetben épülő lakások áfakedvezménye.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:45 Szabó Bence átadta adományát Iványi Gábor egyesületének
- 12:44 Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés
- 10:43 A szociális tárca mobil teamekkel és krízisközpontokkal segítené a közterületi problémák kezelését
- 8:42 Amnesty International Magyarország: a Tiszának szakítania kellene az egypárti alkotmánybíró-jelöléssel és -választással
- 6:41 Tudományos testületet hoznak létre a jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, felmérik a gazdák véleményét
- 22:40 Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről
- 20:39 Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


