"Udvariatlan, sportszerűtlen" a sztrájk?
Ferihegyi sztrájk - BA - 108 járat indul délután
A ferihegyi sztrájk újraindításától, hétfőn délután 4 órától összesen 108 járat indul a ferihegyi repülőtérről, az előző sztrájk idején alkalmazott görög munkavállalókat ugyan a Budapest Airport (BA) hazaküldte, de ha szükség lesz rájuk, egy-két órán belül visszatérhetnek - mondta el Szollár Domokos, a BA szóvivője az MTI-nek.
2009.01.19 16:07MTIA szóvivő "udvariatlannak, sportszerűtlennek" nevezte a szakszervezetek sztrájk melletti döntését, azt követően, hogy a BA felajánlotta, hazaküldi a görög munkavállalókat és cserébe azt kérte, hogy a tárgyalások ideje alatt az érdekképviseletek ne folytassák a munkabeszüntetést. Beszámolt arról, hogy a BA vezérigazgatója 16 órára várja Csorba Attilát és Kovács Zoltánt, a két szakszervezet vezetőjét.
A BA egyben segítséget kért a közvetítői és döntőbírói szolgálattól a tárgyalások folytatásához. Ismertette: a héten a műszakpótlékokról tárgyaltak volna a szakszervezetekkel. Hétfőn a munkáltató ismertette javaslatát, amelyben a délutáni és az éjszakai pótlékok 5 százalékos csökkentése szerepelt. Hangsúlyozta: még a csökkentett mértékek is meghaladják a Munka törvénykönyvében foglaltakat: délutáni pótléknak 20 százalékot, éjszakainak pedig 35 százalékot javasolt a BA, szemben a 15, illetve 30 százalékos törvényi előírással. Szollár Domokos irreálisan magasnak nevezte a jelenlegi műszakpótlékokat. Különös tekintettel arra, hogy az egész iparág "vergődik".
Példaként említette, hogy tavaly csökkent Ferihegy utasforgalma,a decemberi utasszám korábban nem látott mértékben, 10 százalékkal mérséklődött, és több légitársaság is csődbejutott. Hangsúlyozta: a tömeges elbocsátások elkerülése érdekében csökkenteni kell a költségeket, és megerősítette, hogy az 5 százalékos pótlékcsökkentés az ára a tömeges leépítés elkerülésének.
A javaslatokra kedden 10 óráig várja, a sztrájk folytatása ellenére is, a munkáltató a szakszervezetek válaszát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


