Környezetvédelem
Döbbenetes, milyen fákat irtott ki a vízügy a Tisza mentén
A WWF szerint engedélyük sem volt rá.
2020.02.12 18:47Ma.hu
Fotó: WWF Magyarország
Tarvágással irtottak ki egy Tisza menti védett területen álló, idős ártéri ligeterdőt, írja a WWF Magyarország. A civil szervezet szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak nem volt engedélye a kezelésében lévő, kilencven év körüli erdő kitermelésére. Ezt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kormányhivatal által a WWF-nek küldött levélre alapozzák.
A Tiszaug közelében álló nyárfákat egy hullámtérrendezési koncepció keretében vágták ki, a WWF Magyarország szerint felszámolva a védett feketególyák élőhelyét is.
"A Magyarországon és az egész Tisza vízgyűjtőn ritkaságnak számító idős, ártéri erdő helyén most Mordorra emlékeztető pusztaság fogadja az ide érkezőt"- írja WWF Magyarország. Az ártéri ligeterdők a leginkább veszélyben lévő erdei élőhelyek közé tartoznak Magyarországon, idős erdőket szinte alig találni a folyószabályozások óta.
"A 2020. januárban történt tarvágás felhívja a figyelmet arra, hogy az árvízi kockázatkezelés jelenlegi gyakorlata természetkárosító módszereket is tartalmaz. Az ártéri ligeterdők és a vizesélőhelyek jelentős része a hullámterekre, azaz a folyók menti töltések közé szorultak vissza, az egykori nagy kiterjedésű árterek helyén főként mezőgazdasági területeket hoztak létre. A hullámterek a szabadba vágyó lakosság kedvelt célpontjai, többségük egyben Natura 2000-es vagy országos védelem alatt álló természeti terület, értékes élővilággal. A növényzetre viszont a vízügyi ágazat jellemzően az árvíz levonulását akadályozó tényezőként tekint. Emiatt látszólag elkerülhetetlen, hogy az árvízi védekezés konfliktusban álljon más szempontokkal, a természetvédelemmel vagy a vízmegtartással."
A WWF Magyarország szerint "a fák kivágásával járó árvízkockázat csökkentése sok esetben nem feltétlenül az emberi élet és a települések megóvását, hanem gyenge minőségű termőföldek védelmét szolgálja. A tiszaugi erdő egy fenntarthatatlan árvízkezelési gyakorlat áldozata".
"Ez a helyzet csak akkor rendezhető, ha több teret adunk a folyóknak. Ki kell lépni az árvízvédelmi töltéseken kívülre, irányított módon teret kell adni a folyóknak és a víznek a tájban. Erre van szükség a klímaváltozás szempontjából is, ami hazánkat egyre súlyosabb aszállyal és szárazsággal fenyegeti."
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


