Dunai hajóbaleset
Eddig nem látott felvételek kerültek elő a Hableány-tragédiáról
Az egyiket egy amerikai turista készítette a Viking hajóorrából, a másik felvételt pedig egy térfigyelő kamera rögzítette.
2019.10.11 13:10ma.huAz ATV Híradójának birtokába került két felvétel a május 29-i hajóbalesetről. Az egyik felvételt a Viking Sigyn orrából készítette egy amerikai turista. A második felvételt egy térfigyelő kamera rögzítette, amin az látszik, hogy sodorta el a szállodahajó a Hableányt.
A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok.
A Viking Sigyn ukrán kapitányát vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsították meg.
Korábban az ügyben igazságügyi szakértői vélemény állapította meg, hogy a gyanúsított telefonjáról a baleset időpontját követően adattörlés történt. Csütörtökön viszont a Fővárosi Főügyészség arról írt, hogy újabb szakvéleményt kértek, amit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda értékelte-elemezte. A rendőrség ez alapján megállapította, hogy az első szakértő a véleményében tévesen állította az adattörlés tényét. A fővárosi főügyész pedig fegyelmi eljárást kezdeményezett az Igazságügyi Szakértői Kamaránál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06