Átalakítják a főváros közigazgatási struktúráját
A fideszesek átszabnák Budapestet?
A Fidesz vezérkara négy lehetséges modellt vizsgál Budapest önkormányzati rendszerének átalakításával kapcsolatban. Az első variáció azzal számol, hogy megmarad a 23 kerület, de bizonyos hatásköröket elvonnának a főváros javára.
2009.01.06 07:45Magyar Hírlap/MTIHét, nyolc kerület lehetséges kialakítását veti fel a második forgatókönyv. Eszerint Budán három, Pesten pedig négy, öt kerület jöhetne létre, megőrizve az önkormányzati jogosítványokat.
A harmadik változat a Fidesz '90-es években kidolgozott city-koncepcióját eleveníti fel. Ebben a modellben Budapest belső kerületei olvadnak össze. A negyedik javaslat szerint a 23 kerület megszűnne, s a városrészeket elöljárók képviselnék, a Fővárosi Közgyűlés tagjainak száma negyvenre csökkenne.
A koncepciót Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a párt debreceni polgármestere, Kósa Lajos segítségével készítette.
Tarlós a Magyar Hírlapnak azt mondta: bármelyik változat mellett is döntenek a parlamenti pártok, a kétharmados többséget igénylő önkormányzati törvényt módosítani kell, illetve több feles törvény is a parlament elé kerülne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


