Országgyűlés
Október végéig kitolódhat a banki adategyeztetés
A kormány által kezdeményezetthez képest is további két hónappal, vagyis október 31-ig kitolódhat a banki adategyeztetés határideje.
2019.06.24 17:18MTIAz Országgyűlés törvényalkotási bizottság hétfő délután egyhangúlag fogadott el egy erről szóló kormánypárti módosító javaslatot a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabály módosításához.
A Ház a pénzügyminiszter előterjesztését házszabálytól eltérve tárgyalja, így arról már kedden határozatot hozhatnak.
Varga Mihály pénzügyminiszter a pénteken beterjesztett javaslatában még augusztus 31-ét jelölte meg végső határidőnek a banki adategyeztetésre. A bizottsági módosító javaslat indoklása kitér arra, hogy a kezdeményező Magyar Bankszövetség szeptember 30-át javasolta záró dátumnak.
A pénzmosás elleni törvény 2017. június 26-án lépett hatályba, és a már meglévő ügyfélkör esetében két éves átmeneti időszakot biztosított az esetlegesen hiányzó adatok, nyilatkozatok pótlására a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknak. Most ezt az időt hosszabbítják meg.
A módosítás a kihirdetés napján 18 órakor lép hatályba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


