Pártok
Schmuck Andor nem indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson
A Tisztelet Társaságának elnöke ezt azzal indokolta hogy Karácsony Gergely és Kálmán Olga egyaránt jelezte, hogy megválasztása esetén megmarad a szépkorúak utazási kedvezménye a fővárosban.
2019.06.17 10:51ma.huSchmuck Andor mégsem indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson.
A Tisztelet Társaságának elnöke ezt azzal indokolta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, hogy Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd) és Kálmán Olga (független, a Demokratikus Koalíció támogatásával) egyaránt jelezte, hogy megválasztása esetén megmarad a szépkorúak utazási kedvezménye a fővárosban.
Schmuck Andor megköszönte, hogy 2428-an támogatták aláírásukkal abban, hogy elinduljon az ellenzéki előválasztáson. Egyúttal emlékeztetett: korábban azt ígérte, ha a többi jelölt is kiáll ennek a "megszerzett jognak" a megtartása mellett, akkor ő nem vesz részt az előválasztáson.
Ennek bizonyítékaként Karácsony Gergely választási szórólapjáról és Kálmán Olga szavaiból is idézett a mintegy hetven, túlnyomórészt idős szimpatizánsa körében tartott eseményen.
A Momentumról szólva úgy fogalmazott: a párt "olyan fiatal, hogy nem is értik, miről van szó" (.), "majd megtanulják, hogy fontos az időseknek az utazás és az utazási kedvezmény".
"Mostantól az előválasztás arról szól, hogy egy Deák Ferencet vagy egy Zrínyi Ilonát fogunk választani" - hangoztatta Karácsony Gergelyre és Kálmán Olgára utalva Schmuck Andor.
A Tisztelet Társaságának elnöke azt is bejelentette, hogy elindul az októberi helyhatósági választáson a főváros V. kerületének polgármesteri székéért. Programját ismertetetve azt mondta, megválasztása esetén az önkormányzat minden "teraszengedélyből", ingatlanhasznosításból, bérbeadásból és parkolásból származó bevételének felét "visszaosztja" a társasházaknak.
Schmuck Andor közölte azt is, hogy a következő napokban mind a 2428 aláírónak "apró figyelmességgel",majd az idősek világnapjához közeledve, szeptember végén pedig egy "elegáns, szép, igazi nagy bulival" köszöni meg a támogatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


