Tragédia
Meghallgatták a Hableány turistahajó cégvezetését
A turistahajó személyzete saját életét kockáztatva részt vett a mentésben. Az elsüllyedt hajó legénysége több évtizedes tapasztalattal rendelkezett.
2019.05.30 09:47ma.huMeghallgatták a rendőrök a szerdán este balesetet szenvedett Hableány elnevezésű turistahajó tulajdonosait és teljes cégvezetését - mondta Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője csütörtökön az MTI-nek.
Hozzátette: a turistahajó személyzete saját életét kockáztatva részt vett a mentésben. Az elsüllyedt hajó legénysége több évtizedes tapasztalattal rendelkezett.
Naponta több ezren vesznek részt hasonló dunai városnéző programokon - mondta. Jelezte: évente több millió turista vesz részt hajós programokon Magyarországon, hasonló balesetre ebben az évszázadban nem volt példa.
Az MTI információi szerint a dél-koreai turisták esti sétahajózáson vettek részt a Duna budapesti szakaszán az idegenvezetőikkel, a 6 országot - köztük Magyarországot - érintő körutazásuk egyik programjaként. Legalább heten meghaltak, amikor hajójuk egy nagyméretű luxushajóval ütközött a Parlament közelében. Az elsüllyedt, Hableány nevű jármű fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú magyar személyzet tartózkodott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:11 Gyermekotthoni bántalmazási ügy után iskolában kapott munkát - azonnal elbocsátották
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


