Hableány-tragédia
Rendőrök szállták meg a tragikus balesettel összefüggésbe hozott nagyméretű hajót
Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a Budapesten, a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt.
2019.05.30 09:35ma.huTöbbtucatnyi rendőr szállta meg csütörtökön hajnali három előtt azt a nagyméretű kirándulóhajót, mely sajtóértesülések szerint összeütközhetett szerda este a Dunán, a Parlament előtt a Hableány nevű kisebb turistahajóval, mely elsüllyedt.
A Viking Sigyn nevű hajót üzemeltető cég egyelőre nem nyilatkozott. A Viking Sigyn a balesetet követően a Jászai Mari tér közelében horgonyzott, amikor hajnalban 10-15 percen belül 10 rendőrautó érkezett elé, majd a rendőrök felvonultak a fedélzetre.
Felvételeik alapján a hajó üres volt, az utasokat leszállították.
Mint arról korábban beszámoltunk, legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a Budapesten, a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:11 Gyermekotthoni bántalmazási ügy után iskolában kapott munkát - azonnal elbocsátották
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


