Keresik
Szlovákiában találták meg az eltűnt maglódi vállalkozó kutyáját
A férfinak a vizslájával együtt veszett nyoma múlt pénteken.
2019.05.17 10:10ma.huMaglódi munkahelyétől 140 kilométerre. a szlovákiai Léva környékén találták meg annak a vállalkozónak a kutyáját, aki még múlt pénteken tűnt el az ebbel együtt, azóta senki nem tud róla semmit, írja a Bors pénteki száma. A férfi a vizslájával együtt tűnt el múlt pénteken.
Az állatot két település között bóklászva találták meg, állatmentőkhöz fordultak, végül a chipje alapján derítették ki, hogy az eltűnt Pintér Gyulához tartozik.
A luxusautók felújításával foglalkozó férfit felvette a műhelye kamerája, ahogy egy fekete Hummerrel távozik múlt péntek délután, azt is látni lehet, hogy a kutyájával együtt indult el.
Az eltűnt férfi testvére azt mondta a lapnak, a rendőrség eltűnésként kezeli az ügyét, valaminek történnie kell ahhoz, hogy máshogy kezeljék. "Semmi előzménye nem volt az eltűnésnek. Állandóan dolgozott, mindenkivel korrekt volt. Nem volt zaklatott, kiegyensúlyozott életet élt. Nem is tudjuk elképzelni, mi lehet a háttérben. A telefonján mindig elérhető volt, de péntek óta ki van kapcsolva. Már csak rosszra tudunk gondolni" - idézi a lap a nőt.
Az ötvenéves férfi körülbelül 170-175 centiméter magas, átlagos testalkatú, barna, rövid hajú, és eltűnésekor fekete színű szövet pólót és fekete színű, oldalzsebes nadrágot viselt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


