Körbe
Nocsak: Soros nagy kerítést épített
Soros a háza körül hatalmas betonfalat épített!
2019.01.16 12:03ma.huÓriási, itt-ott a három méteres magasságot is elérő betonfallal kerítette körbe Soros György saját birtokát – hangzott el a Walls Across America című adásában. A The Daily Caller elnevezésű internetes portál hírét a Magyar Idők vette észre.
Az egyesült államokbeli Long Island szigetén elhelyezkedő rezidencia a The Hamptons nevű luxusnegyedben épült, s a videó tanúsága szerint a tengerpart kivételével minden oldalról – a műsorvezető szavai szerint – a középkori erődítményeket idéző tömör beton veszi azt körül.
Néhány 10 méteres közönként térfigyelő kamerák is gondoskodnak a milliárdos biztonságáról, s az őrök is készenlétben állnak ugyanebből a célból. Azért is figyelemre méltó, hogy a tőzsdespekuláns éppen fallal vette körül a rezidenciáját, mert közismert, hogy a nyílt társadalmak eszméjét hirdeti, emellett jelentős összegekkel támogatja az illegális migrációt, amelynek legalizálásáért számos országban és több nemzetközi szervezetnél lobbizik.
Ezt a falat még Donald Trump is megirigyelné – ironizált a műsorvezető, arra utalva, hogy Soros György hevesen ellenzi az amerikai elnök által a mexikói határra tervezett fal megépülését, amelynek a különböző dél-amerikai bűnözői csoportok – köztük drogcsempészek – és az inváziószerű illegális bevándorlás megállítása lenne a célja.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06