Siker
Több érmet is nyertek a magyar versenyzők egy nemzetközi csokoládé versenyen
A magyar kézműves csokoládé manufaktúrák az elmúlt 5 évben folyamatosan a dobogóra állhattak.
2018.11.23 02:30MTINégy ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar csokoládégyártók az International Chocolate Awards versenyen - közölte a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség az MTI-vel.
Két ezüst érmet szerzett a Harrer Chocolat, egyet-egyet a chocoMe és a ChocoCard, továbbá bronzérmet vihetett haza a Csokiss Manufaktúra.
A közlemény szerint a magyar kézműves csokoládé manufaktúrák az elmúlt 5 évben folyamatosan a dobogóra állhattak, miközben az idei versenyen a volt szocialista országok közül egyedül Szlovákia tudott 2 bronzérmet szerezni.
"Büszkék vagyunk arra, hogy nem csak a V4 országok között vagyunk az abszolút elsők, hanem a közép-európai térség és különösen a Kárpát medence egyeduralkodójává váltunk" - fogalmazott a szövetség a közleményben.
A szövetség céljai között első helyen szerepel, hogy az édességfogyasztási szokásokat megváltoztassa Magyarországon, és a mennyiségi fogyasztást a minőségi felé terelje. A szakmai szervezet igyekszik alternatívát kínálni a multinacionális termékekkel szemben, ezért minden erővel azon van, hogy ezek a manufaktúrák minél ismertebbek legyenek - hangoztatta közleményében a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség.
A nemzetközi verseny nyerteseit november 17-én Firenzében jelentették be, a csokoládékat október 26. és november 2. között zsűrizték - derül ki International Chocolate Awards honlapjáról.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06