Gazdaság
Ezentúl csak keleti devizában bocsátunk ki devizakötvényt
Megszólalt Orbán a magyar euró esélyeiről.
2018.11.09 15:42ma.huA Reuters tudósítása szerint Orbán úgy fogalmazott: Az európai közösség szerves része szeretnénk lenni, de ezzel együtt nyitottak akarunk maradni más régiók és közösségek irányába is. Ezt az euróval kapcsolatos döntésünk során is ki kell fejeznünk.
A Portfólió szerint mindez arra utal, hogy Magyarország Csehországgal és Lengyelországgal együtt továbbra sem siet az euró bevezetésével, miközben Horvátország, Románia és Bulgária ambiciózus pénzcsere terveket jelentettek be az elmúlt hónapokban.
A kormányfő azt is kijelentette, hogy ha Magyarország a továbbiakban még devizakötvény kibocsátást hajtana végre, akkor az csak keleti devizában, valószínűleg jüanban denominált lesz. Ez lényeges üzenet azután, hogy az elmúlt években a devizakötvény kibocsátások domináns részét a hagyományos nagy devizákban, dollárban, euróban, jenben bocsátotta ki Magyarország és csak kis részét jüanban.
Az MTI később megjelent tudósításában ez a rész így szerepelt Orbán Viktortól:
Ha bocsátunk ki külföldön kötvényt, az a keleti irányba fog történni - fogalmazott és elmondta: keresik a módját annak, hogy a kétoldalú kereskedelemben a jüan legyen az elszámoló pénz. Szerinte ebben inkább a lehetőséget, és nem a veszélyt kell látni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


