Per
A 25 milliós jutalom helyett fizetnie kell a móri gyilkosok lebuktatójának
Hiába volt oroszlánrésze a valódi móri mészárosok kézre kerítésében, az amatőr hadtörténész nemhogy a 25 millió forintos nyomravezetői díjat nem kapta meg, de még tőle követel a végrehajtó 180 ezer forintot.
2018.10.31 13:09ma.huMint ismeretes, 2002-ben a móri Erste Bankban nyolc emberéletet követelő bankrablás történt.
Szebenyi István volt az, aki 2006. október 3-án a Tatabányát Tarjánnal összekötő út menti erdőben fémkeresőjével egy földbe ásott hátizsákot talált, abban egy Skorpió géppisztoly válltámaszával - írja a Blikk.
Ezután felgyorsultak az események. A hátizsákról és a benne lévő tárgyakról vett DNS-minták vezették el a nyomozókat először Nagy Lászlóhoz, akié a táska volt, majd elkapták a társát, Weiszdorn Róbertet is.
"Ha én akkor nem találom meg az erdőben ezeket a tárgyakat, a rendőrség még ma sem tudná, kik a magyar kriminalisztika legbrutálisabb bűncselekményének elkövetői"- mondta el a lapnak az amatőr hadtörténész.
A nyomravezetőnek járó 25 millió forintot azonban nem kapta meg a férfi, mivel a rendőrségi felhívás úgy volt megfogalmazva, hogy a pénz annak jár, aki megnevezi az elkövetőt vagy annak pontos címét. A férfi kártérítési pert indított, de ezt elveszítette, így most a végrehajtók 180 ezer forintot követelnek tőle perköltség címén.
Érdekes, hogy míg Szebenyi István egyetlen fillért sem kapott, addig a tettesként Kaiser Edét megnevező K. Attila 25 milliót könyvelhetett el. A férfinak ezt azután sem kellett visszafizetnie, hogy kiderült: az általa megvádolt Kaisernek a móri bankrabláshoz semmi köze.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
- 19:50 Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón
- 18:18 Folyamatosak voltak az utórengések szombat éjszaka Csongrád térségében
- 16:17 NGM: a magyar üzemanyagárak a továbbra is kedvezőbben alakulnak a szomszédos országokhoz képest
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06