Fémdetektor
Móri bankrablás - nem jár a 25 milliós nyomravezetői díj a nyomravezetőnek
Elutasították Sz. István keresetét abban a perben, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányság ellen indított a móri bankrablás ügyében felajánlott nyomravezetői díj kifizetése miatt. De mire hivatkoztak?
2014.06.18 20:05MTINem jár nyomravezetői díj a 2002 májusában nyolc áldozatot követelő móri bankrablás elkövetőihez köthető fegyverek megtalálójának. A Fővárosi Törvényszék szerdai jogerős döntésével helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét, amelyben elutasította Sz. István keresetét abban a perben, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányság ellen indított a móri bankrablás ügyében felajánlott nyomravezetői díj kifizetése miatt.
A törvényszék közleménye felidézi, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság, még 2002-ben 25 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki a móri bankrablás elkövetőinek kilétére és tartózkodási helyére vonatkozóan konkrét adatokkal szolgál. A felhívás alapján a nyomravezetőnek olyan információval kellett szolgálnia, amelyekből az elkövetők személyi adatai és tartózkodási helyük megállapítható és az eljárás során bizonyítékként felhasználható - olvasható a közleményben.
Sz. István 2006 októberében egy fémkereső segítségével a Tatabánya és Tarján közötti erdős területen Skorpió gépfegyver válltámaszt, hátizsákot, lőfegyvereket, lőszereket és egyéb ruházatot talált, a bizonyítékokat a rendőrség számára átadta. Azokról utóbb kiderült, hogy a móri bankrablás elkövetőihez köthetők.
A bíróság jogerős döntése szerint a rendőrségi felhívás egyértelműen meghatározta azt, hogy milyen feltételek mellett van lehetőség a nyomravezetői díj kifizetésére. A felhívás határozott követelménye volt, hogy a nyomravezetőnek konkrét adattal kell szolgálnia a bűncselekmény elkövetőinek kilétére és tartózkodási helyére. Tehát a nyomravezetői díj csak ezen feltételek fennállása esetén volt kifizethető.
A bíróság indoklása szerint a felperes által megtalált tárgyak, bár a büntetőeljárás bizonyítási eszközeként szolgáltak, nem minősültek a díj kifizetését megalapozó teljesítésnek. Az ORFK pedig csak akkor köteles a nyomravezetői díjat kifizetni, ha a nyomravezető eljárása megfelel a megszabott követelményeknek - közölte a Fővárosi Törvényszék.
A móri ügyben korábban 25 millió forintot fizetett ki a rendőrség egy másik "nyomravezetőnek", aki a Kaiser Ede és Hajdú László ellen folyó per vádlottja és egyúttal koronatanúja is volt, ugyanis a 8 halálos áldozatot követelő bankrablással kapcsolatban terhelő vallomást tett két társára. Kaiser már megkezdte tényleges életfogytiglani szabadságvesztésének letöltését, amikor előkerültek az Sz. István által megtalált fegyverek, és kiderült, hogy Kaisernek és Hajdúnak semmi köze a móri mészárláshoz. Az azóta is rekordösszegűnek számító nyomravezetői díjat azonban a rendőrség nem kérte vissza.
Az Sz. István által megtalált és a rendőrségnek beszolgáltatott fegyverek, illetve más információk, bizonyítékok alapján 2007-ben rendőrkézre került valódi elkövetők közül Nagy László, aki a feltételezések szerint a gyilkosságok zömét elkövette, még a büntetőper előtt, a fogva tartása során egy büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkos lett. Így egyedül Weiszdorn Róbertet ítélték el jogerősen a móri mészárlás miatt, büntetése életfogytiglani szabadságvesztés, melyből leghamarabb 40 év múlva engedhető feltételes szabadságra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06