Nem tudni, milyen
Ismeretlen kórokozótól betegedtek meg a szombathelyi diákok
A járványügyi kivizsgálás még tart.
2018.10.01 18:32MTIMég nem tudni, milyen kórokozótól betegedtek meg Szombathelyen a menzaebédet elfogyasztó diákok. A hányással és hasmenéssel küszködő tanulók száma 300-ra emelkedett, az ebédet főző konyha működését felfüggesztették. Sajtóértesülések szerint a diákok rokonai között is vannak olyanok, akik hasonló tünetekre panaszkodnak.
A járványügyi kivizsgálás még tart, a laboratóriumi vizsgálat eredményei egyelőre nem érkeztek meg - közölte az MTI érdeklődésére Stánitz Éva megyei tisztifőorvos hétfőn.
Tájékoztatása szerint péntek délutánig 300 diák betegedett meg, két gyerek szorult kórházi ellátásra. A hasi görcsökkel, hányással, hasmenéssel, hőemelkedéssel, néhány esetben alacsony lázzal járó betegség lefolyása a gyerekeknél gyors volt, legtöbbjüknél néhány órán át, legfeljebb egy napig tartott.
Horváthné Sélley Ezsébet megyei főállatorvos, az élelmiszerlánc-biztonsági főosztály vezetője közleményben azt írta: rendkívül széleskörű mintavétel történt a helyszínen az ételekből, alapanyagokból, tisztító és fertőtlenítő szerekből.
Hozzáfűzte: a mintákat a NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának laboratóriumában jelenleg is vizsgálják.
Tájékoztatása szerint a mintavételt követően a hivatal munkatársainak irányítása mellett a főzőkonyhát fertőtlenítették, működését pedig a laboratóriumi vizsgálatok eredményeinek megérkezéséig felfüggesztették.
A nyugat.hu hétfőn azt írta: több érintett diák szülője kereste meg őket azzal, hogy péntek délután óta ők és a megbetegedett gyerekek testvérei is hasonló tüneteket produkálnak. Egyikük sem evett a szóban forgó ebédből, ennek ellenére belázasodtak, hánynak, hasmenésük van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06