Deviza
Devizahitelek - A Kúria tanulmányozza az uniós bíróság döntését
Értelmezési kérdéseket vitatnak, mert rendkívül bonyolult az ügy.
2018.09.20 16:58MTIA Kúria polgári kollégiuma tanulmányozza az Európai Unió Bíróságának csütörtöki ítéletét a devizahitelek ügyében - tájékoztatta a Kúria az MTI-t.
A döntés azt mondta ki, hogy az árfolyamkockázat esetében nem elégséges, ha egy pénzintézet általánosságban írt arról egy kölcsönszerződésben. A pénzintézetek kötelesek elegendő tájékoztatást nyújtani a kölcsönfelvevőknek ahhoz, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak.
A Kúria úgy fogalmazott, hogy "rendkívül bonyolult jogkérdéseket" tárgyal az ítélet. Luxembourgban két magánszemélynek egy magyar bank elleni perében a Fővárosi Ítélőtábla által előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelemben feltett kérdésekről döntöttek.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a polgári kollégium vezetője az ítélettel kapcsolatban felmerülő értelmezési kérdések megvitatására összehívja a Kúria elnöke által évekkel ezelőtt felállított konzultatív testületet, amelyben valamennyi ítélkezési szint ilyen ügyeket tárgyaló bírái képviseltetik magukat.
Az ítéletből mindenesetre már most megállapítható, hogy az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltételek tisztességtelensége érdemben vizsgálható, tekintet nélkül az ezt követően megalkotott forintosítási és más devizahiteles törvényekben foglalt rendelkezésekre - emelték ki.
A közlemény szerint az ítéletből az is egyértelműen következik, hogy az adott ügyben eljáró bíróságnak kell megállapítania az eset összes körülményének vizsgálatával: a fogyasztó megfelelő időben és tartalommal kapott-e tájékoztatást az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltétel gazdasági következményeiről.
Az ügy előzménye, hogy két magánszemély svájci frankban nyilvántartott kölcsönre vonatkozó kölcsönszerződést kötött egy magyar bankkal. A szerződés értelmében a havi törlesztőrészleteket forintban kellett megfizetniük, de e részletek összegét a forint és a svájci frank aktuális árfolyama alapján számították ki. Ezenfelül a kölcsönfelvevők vállalták, hogy viselik a két pénznem árfolyamának esetleges ingadozásához kapcsolódó kockázatot. Az árfolyam későbbi jelentős megváltozásának következményeként nagymértékben emelkedett a fizetendő havi törlesztőrészletek összege.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


