Sólyom csalódott, amiért nem szavazták meg a jelöl
A Parlament nemet mondott
Csalódást okozott, hogy a parlament nem választotta meg az ombudsmanjelölteket. Ezt Sólyom László köztársasági elnök mondta hétfőn újságíróknak parlamenti dolgozószobája előtt, miután az Országgyűlés leszavazta a jelölteket.
2007.12.19 14:35MTISólyom László kiemelte: az ombudsmanjelöltek ellen a meghallgatások során semmilyen szakmai hiányosságról nem beszéltek a pártok. Az államfő szerint ez a szavazás minden szakmai alapot mellőz, és véleménye szerint politikai döntés volt. Ez a szavazás szakmai alapon indokolhatatlan, és szemben áll az Országgyűlés egyszer már kinyilvánított szakmai véleményével, amelyet a szakbizottságok képviselnek - jegyezte meg. Mint mondta, a jelöltek tudták, hogy kockázatot vállalnak. Hozzátette azonban: továbbra is meg van győződve arról, hogy Péterfalvi Attila és Nagy Boldizsár minden szempontból, emberileg és szakmailag is alkalmas a tisztségre.
Arra a kérdésre, hogy a jövőben egyeztet-e pártokkal a jelöltek személyéről, azt válaszolta: az ő álláspontja ebben a kérdésben egy elvi és alkotmányos álláspont, amely mellett továbbra is kitart. Arra a kérdésre, hogy újra jelöli-e Péterfalvi Attilát és Nagy Boldizsárt az ombudsmani posztra, az államfő azt mondta, hogy ezt még meg kell velük beszélnie.
Péterfalvi Attila újságíróknak azt mondta: nem akarja kommentálni a politikusok szavazatát, mert szerinte a képviselőknek magukkal kell elszámolniuk. Hozzátette: szakmai munkáját a képviselők jónak találták.
Nagy Boldizsár úgy fogalmazott: nem lát szakmai érveket az elutasító szavazatok mögött. Hozzátette: nem hallott nyilvános érvelést arról, hogy alkalmas-e a posztra vagy sem, ezért, mint mondta, meglepte, hogy nem választották meg. Nem lehet tudni, hogy a szavazás kinek szól, miről szól, "ez egy nagyon bonyolult délután a mai magyar közéletben", nem tudhatjuk, hogy a ránk vonatkozó szavazás rólunk szólt-e - jegyezte meg. Arra a kérdésre, hogy vállalná-e az újrajelölést, azt mondta: erről az ember akkor gondolkodik, ha a köztársasági elnök egyáltalán felvetette ezt.
Sólyom László köztársasági elnöknek harminc napja van, hogy a két ombudsmani posztra jelölteket nevezzen meg. A jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Nagy Boldizsár megválasztását 98 igen, 245 nem szavazattal utasította el a Ház, Péterfalvi Attila eddigi adatvédelmi biztost 207 igen, 143 nem voks mellett nem választották újra.
A Fidesz, KDNP, az MDF és az SZDSZ korábban azt jelezte, hogy mindkét jelölt megválasztását támogatja, az MSZP-ben nem volt kötelező voksolás, mindenki a lelkiismerete szerint szavazhatott. Sólyom László köztársasági elnök december 4-én jelentette be, hogy Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt jelöli a jövő nemzedékek ombudsmanjának, és javasolja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos újraválasztását. Az adatvédelmi biztos mandátuma december 13-án járt le.
Az országgyűlési biztosokat a köztársasági elnök jelölése alapján az Országgyűlés választja kétharmados többséggel, hatéves időtartamra. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesi posztja - az Országgyűlés döntése alapján - július 2-i hatállyal megszűnt, ehelyett hozták létre a jövő nemzedékek ombudsmanjának tisztségét. Az új országgyűlési biztos feladata, hogy figyelemmel kísérje, értékelje és ellenőrizze azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06