Botrány
Kórházba került a csengeri örökösnő
Elhalasztották a Svájcból hazaszállított Sz. Gáborné gyanúsítotti kihallgatását.
2018.09.05 15:01Ma.huElhalasztották a Svájcból hazaszállított Sz. Gáborné gyanúsítotti kihallgatását - tudta meg a 24.hu.
A csengeri örökösnő néven ismertté vált asszony rosszul lett a fogdán, ezért kórházba kellett szállítani - írta a portál.
Kórházba vitték az éjjel, mert rosszul érezte magát. Úgy tudom, hogy a gyomorpanaszok miatt vitték be - mondta Helmeczy László, a nő ügyvédje, hozzátéve, a törvény szerint 24 órán belül ki kell hallgatni az ügyfelét, és 72 órán belül el kell rendelni az előzetes letartóztatását, ha le akarják tartóztatni. Az ügyvéd szerint az orvos fogja eldönteni, hogy mikor lehet kihallgatni az ügyfelét.
A nőt csalás miatt körözték. A nyomozást különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság rendelte el tavaly november 2-án. A nyomozást 2018. február 22-től a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja.
Sz. Gábornét nemzetközi elfogatóparancs alapján április 27-én fogták el Svájcban, majd kedden adták át a magyar rendőröknek Zürichben, ahonnan este repülővel Magyarországra hozták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06