Időjárás
Kissé mérséklődik a kánikula a hétvégére
Pénteken Magyarország északi és nyugati részén záporok, zivatarok alakulhatnak ki, a szél többfelé megerősödik. Szombatra kissé enyhül a kánikula, majd vasárnap visszatér, de a nap második felében újra megjelenhetnek a záporok, viharos széllel kísért zivatarok az északnyugati, nyugati tájakon.
2025.07.04 08:31MTIPénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre lehet számítani. Hidegfront érkezik, amely mentén főként az Északi-középhegység, Észak-Alföld térségében, illetve a Délnyugat-Dunántúlon alakulhatnak ki záporok, zivatarok, és megélénkül, többfelé megerősödik az északias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 32 és 40 fok között alakul, de az északnyugati, északi tájakon ennél pár fokkal alacsonyabb is lehet a maximum.
Szombatra virradóra csökken a felhőzet, és a nappali órákban a napos időben inkább csak kevés fátyolfelhő lehet az égen, de csapadék nem várható. A jellemzően északi, északkeleti irányú szél főként a keleti, délkeleti harmadban nagy területen megélénkül. A minimum általában 13-20 fok között várható, de a szélvédettebb hidegre érzékeny helyeken 10 fok alá is lehűlhet a levegő, a maximum 28-33 fok között alakul.
Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre kell készülni, zápor, zivatar nagyobb eséllyel az északnyugati, nyugati tájakon fordulhat elő. A délire, délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, a zivatarokat azonban erős, viharos lökések is kísérhetik. Hajnalra általában 13-21 fokig hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos helyeken akár 10 fok alatt is lehet a minimum. Délutánra 32-38 fok közé emelkedik a hőmérséklet - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:23 Cicciolina tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06