Világvége
Halálos áldozata is van Spanyolország idei eddig legnagyobb erdőtüzének
Az első becslések szerint mintegy 6500 hektárnyi területet perzseltek fel a lángok, amelynek pontos eredetét vizsgálják.
2025.07.03 22:28MTISpanyolország idei eddig legkiterjedtebb erdőtüzében két ember vesztette életét a katalán Torrefeta i Florejacs település környékén - közölték a helyi hatóságok szerdán.
A tájékoztatás szerint a holttestekre az oltási munkálatok közben akadtak rá a tűzoltók egy autó közelében. A rendőrség nyomozást indított a halálesetek körülményeinek tisztázása érdekében.
A tűz kedden keletkezett, az első közlés szerint egy mezőgazdasági területen, és a szokatlanul magas hőmérséklet, az alacsony páratartalom, valamint az erős, óránként 100 kilométeres sebességet meghaladó szél miatt rendívül gyorsan terjedt.
A hatalmas füstfelhőt, sötétedés után pedig az eget narancssárgára festő lángok fényét még a 60 kilométerre található Lleida városából is látni lehetett.
Az tűzoltók munkáját a gyors terjedés mellett nagyban nehezítette, hogy a többször is irányt váltó szél miatt a már eloltott területeken újra és újra felcsaptak a lángok.
A helyszínre rendelt 50 tűzoltóegységnek hajnalra sikerült stabilizálni a tüzet, de eloltani még nem.
Az első becslések szerint mintegy 6500 hektárnyi területet perzseltek fel a lángok, amelynek pontos eredetét vizsgálják.
A környéken kilenc település, több mint 15 ezer lakóját a hatóságok még az este felszólították, hogy zárkózzanak be otthonukba, ne nyissanak ajtót, ablakot sem. A korlátozóintézkedést reggelre feloldották.
A tűz által érintett terület a Valls del Sió-Llobregós természetvédelmi övezet része. A károk felmérése az oltás befejeztével veheti majd kezdetét.
A spanyol ökológiai átmenetért felelős minisztérium adatai szerint idén június közepéig öt nagyobb, 500 hektárt meghaladó erdőtüzet regisztráltak az országban, amelyek csaknem 17 ezer hektárnyi területet pusztítottak el, 35,6 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban.
Az adatokból az is kiderült, hogy az elmúlt tíz év átlagában 51,9 százalékkal kevesebb terület égett le erdőtűz miatt idén az első félévben, amelynek okát egyebek mellett a kiemelkedően csapadékos tavaszi időjárásban látják a szakemberek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:23 Cicciolina tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06