"A menetrend bejelentett változata dupla csapás"
Fidesz: Máig nincs megkötött közszolgálati szerződés a MÁV-val
A Fidesz szerint a közlekedési minisztérium mind a mai napig nem kötötte meg a közszolgáltatási szerződést a MÁV-val - fogalmazott Fónagy János a Fidesz szakpolitikusa, volt közlekedési és vízügyi miniszter, vasárnap.
2008.12.14 12:55fidesz.huA magyar vasút képes a lehetetlent is megtenni 2009-ben: több pénzből kevesebb vonatott indít - kezdte a Keleti pályaudvar előtt tartott sajtótájékoztatóját Fónagy János.
Azt sem tudjuk pontosan, hogy a magyar vasútnak van-e a 2009-es évre szóló érvényes menetrendje - fogalmazott a politikus, rámutatva: érvényes menetrendet a közszolgáltatási szerződés alapján kell összeállítani.
A megváltoztatott menetrend közreadott változatát dupla csapásnak értékelte, hiszen ezek a változások az embereknek több pénzébe kerülnek, ám ezért kevesebb járatot kapnak, mint tavaly.
A fideszes politikus példaként a budapesti elővárosi közlekedését említette, ahol véleménye szerint december közepétől szolgáltatás- csökkentéssel kell számolni. Kelet-Magyarországot is lehet említeni - mutatott rá, ahol Kiskunhalas felé nyolc pár vonat helyett hat pár maradt, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Eger, Szeged felé az eddigi ütemes menetrendeket szétverték, számos járat eltűnt a menetrendből.
A Balaton északi partját a jövőben csak napi három vonatpár köti össze a fővárossal, míg Tolna megyéből hosszas tortúrával lehet lejutni Budapestre, hiszen gyakorlatilag az összes gyorsvonatot megszüntették - fogalmazott a politikus.
Összegzésként megfogalmazta, hogy újra a vidéken és szegényebb sorban élő emberek húzzák a rövidebbet, azok, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy autóval járjanak. Érthetetlen - tette hozzá - és szégyen, hogy ebben az országban még egy menetrend változtatást sem tudnak tisztességesen megoldani.
Fónagy János kiemelte, hogy a mára kialakult helyzetért nem a vasutasok, hanem a kormány hozzá nem értése, a megszorítások a felelősek.
Újságírói kérdésre válaszolva, miszerint a Fidesz egyetért-e a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által meghirdetett, szombat éjféltől folytatódó gördülő sztrájkkal, Fónagy azt mondta: volt közlekedési miniszterként és magánemberként meggyőződése, hogy a vasútnak - normális esetben - mennie kell, hiszen a vasútnak az az érdeke, hogy ezt a közlekedési formát minél többen igénybe vegyék.
A mai magyar helyzet azonban nem normális, így a vasút sem az. A politikus kifejtette: a sztrájkot demokratikus, ám kényszermegoldásnak tartja.
Véleménye szerint egy sztrájk soha nem jó az országnak, nem jó annak az ágazatnak, amelyet érint, ám néha elkerülhetetlen, hogy az érdekérvényesítésnek ezt a kemény eszközét válasszák a munkavállalók.
Kapcsolódó írások:
- Vasutassztrájk: Indulnak vonatok, de 18 óra után kiszámíthatatlan a közlekedés
- Vasutassztrájk: Ma 18 órától az egész ország területére kiterjesztik
- Vasutassztrájk: Kelet-Magyarországon megbénult a vonatközlekedés - Van, ahol szinte zavartalan
- Lebénítják a közlekedést! Vasárnap nulla órától folytatódik a vasutassztrájk
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


