Légi
Eljárást indított a Ryanair ellen a fővárosi kormányhivatal
A Ryanair Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járatain fordult elő az elmúlt hetekben, hogy túlsúlyra hivatkozva nem vitte el a légitársaság az utasok feladott poggyászát.
2018.07.24 10:42MTIEljárást indított a Ryanair légitársaság (Ryanair DAC) ellen Budapest Főváros Kormányhivatala - közölte a hivatal kedden.
A közlemény szerint a légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt György István budapesti kormánymegbízott azonnali, átfogó vizsgálatot kezdeményezett. A vizsgálatba bevonták a hivatal fogyasztóvédelmi főosztályát - tették hozzá.
Bővebb tájékoztatást csak a vizsgálat lezárulta után adnak - írták.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a Ryanair tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait. A poggyászok késése esetén is jár kártérítés a fogyasztónak a légitársaságtól, nem csak a csomagok sérülése, elvesztése után - hívta fel a figyelmet.
A Ryanair Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járatain fordult elő az elmúlt hetekben, hogy túlsúlyra hivatkozva nem vitte el a légitársaság az utasok feladott poggyászát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


