Tisztújítás
Ismét Lezsák Sándort választották meg a Nemzeti Fórum elnökének
Ismét Lezsák Sándort választották meg a Nemzeti Fórum Egyesület elnökének a szervezet szombati budapesti tisztújító országos gyűlésén.
2018.05.05 15:02MTIAz egyesület alelnökének Ékes Józsefet, Horváth Zsoltot, Kelemen Andrást, Nagy Dórát, V. Németh Zsoltot és Virág Róbertet választották meg.
Lezsák Sándor köszöntőjében kiemelte: "sikeres kampány után vagyunk", ennek részese a Nemzeti Fórum is, hiszen az országban több helyen jelenlétükkel segítettek, hogy "történelmi győzelmet arasson a Fidesz-KDNP pártszövetség, amelynek része a Nemzeti Fórum".
Az elnöki tisztségért egyedüli jelöltként induló Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum legfontosabb feladatának a 2019-es év két választását, az európai parlamenti és az önkormányzati választást jelölte meg.
Emlékeztetett: annak idején akkor hozták létre a szervezetet, amikor többeket kizártak az MDF-ből, és a "politikai egyesület" azóta is "csöndesen, a háttérben dolgozik". Munkájuk "nemzetpolitikai szolgálat", és bőven van dolguk - tette hozzá.
Lezsák Sándor hangsúlyozta: a Nemzeti Fórum a következő években is szolgálni igyekszik a Fidesz-KDNP választási sikereit, az európai parlamenti, valamint az önkormányzati választáson. Minden erőt mozgósítani kell a sikeres választás érdekében - jelentette ki.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a választási eredmény figyelmeztető jel azoknak, akik nem értik meg a világ változását, felgyorsulását. Most nincs idő a hosszú beszélgetésekre, mert ugyan szükség van ezekre is, de van, amikor gyorsan kell meghozni a döntéseket - vélekedett. Úgy látja, "a sokszor lenézett vidéki emberek" megértették ezt annak érdekében, hogy "a nemzetünk meg tudjon maradni".
Az államtitkár közölte: a fővárosban sosem értették meg a vidék nehézségeit, életét, nem értették azt sem, mi történt most, 2018-ban.
Soltész Mikós megköszönte a Nemzeti Fórum munkáját, amellyel szerte a világon "nemzettársainkat" segíti, szolgálja az országot, az embereket. "Hatalmas a felelősségünk", hogy megértessük: csak +okoskodásból+ nem lehet az embereket szolgálni és politikát csinálni" - fogalmazott.
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke elmondta: Hódmezővásárhely után mindenki előtt világos, hogy az önkormányzati választás még keményebb lesz, és már most elkezdődik a kampány. Úgy vélte, a kétharmados többség azt jelenti, hogy szerénynek kell lenni, ugyanakkor "nem lehet bedőlni" az ellenzéknek, amely minden eszközt be fog vetni, hogy átvegye a hatalmat az önkormányzatokban. Összefogásra és együttműködésre van szükség, a munkában pedig a legfontosabb a hűség, a bizalom és a kitartás - mutatott rá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06