Csoda
Megtalálták egy védőszent ellopott szívét
Megkerült az ír főváros védőszentjének, Szent Laurence O'Toole-nak hat éve ellopott szíve, amelyet a 12. század óta őriznek a dublini Christ Church katedrálisban.
2018.04.28 07:21MTIAz egykori dublini érsek utolsó földi maradványának eltűntét 2012. március 3-án fedezték fel. A tolvaj felfeszítette a templom falára erősített fémketrecet, amelyben egy szívalakú fa ereklyetartóban őrizték a nagy becsben tartott relikviát. Az ismeretlen elkövető értékes arany kegytárgyakat hagyott érintetlenül, úgy tűnt, hogy csak az ereklye érdekli. A nyomozók akkori nyilatkozata szerint a tettes előző este rejtőzhetett el a templomban, és reggel, a nyitás után távozott a szívet tartalmazó ládikával.
A megkerült relikviát nagy ünnepi szertartás keretében helyezték vissza a helyére csütörtökön.
Az ereklye előkerülésének körülményei nem ismertek, mint ahogy azt sem tudni, hogy azonosították-e tolvajt.
Laurence O'Toole 1162 és 1180 között volt Dublin érseke, és nagy tiszteletnek örvendett békítő és karitatív tevékenysége miatt. 58 évesen halt meg Észak-Franciaországban, éppen egy békemisszió közben. Halálos ágyán nem végrendelkezett, mondván, hogy nincs egy fillérje sem. 1225-ben avatták szentté, miután sokan azt állították, hogy csoda történt velük a sírjánál.
A szíve volt utolsó megmaradt földi maradványa, mivel testének többi része már a 16. századi reformáció idején eltűnt egy angliai templom temetőjéből.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06