Nem vár jelentős adócsökkentést a kormánytól
Tölgyessy Péter: a populizmus az adóoldalon jelent meg
Nem vár jelentős adócsökkentést a kormány adóprogramjától Tölgyessy Péter. Gyurcsány Ferenc kormányfő elment a politikai maximumig, a jelenlegi helyzetben már nem képes másutt jelentős megtakarításokat elérni, és ezen az áron adót csökkenteni, mert az már veszélyeztetné az MSZP nagypárti létezését, véli Tölgyessy.
2008.12.08 10:46Magyar RádióA pártok néhány évvel ezelőtt az államháztartás kiadási oldalán ígérgettek. Ebből nagy túlköltekezés lett. A populizmus, az ígérgetés, hazudozás most az adóoldalon jelent meg. Különösen a kis pártok, amelyeknek nincs közvetlen kormányzati felelősségük, járnak élen ebben a dologban. Az MDF és az SZDSZ, amelyeknek semmi sem drága, nem kell félniük attól, hogy holnap az ő nyakukba varrják, hogy nem mondtak igazat.
Mindig elmondhatják, hogy ha másképp csináltuk volna, akkor sokkal több adót lehetett volna csökkenteni. Az MSZP mostanra lényegében kimondja, hogy nagyon nem lehet csökkenteni, és a Fidesz is sokkal óvatosabb, mondta Tölgyessy. Az alkotmányjogász úgy számol, hogy az adócsomag legfeljebb az SZDSZ kedvéért bővülhet még valamelyest, hogy a liberális párt szavazza meg az adótörvényeket és a költségvetést, igazán jelentős változás azonban biztosan nem lesz, pedig egyre rosszabb helyzetbe kerülünk a térségi adóversenyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


