In the army now?
Beismerték: bővíteni kell a hadsereget!
Elismerte Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára a parlamentben, hogy a hadsereg minimális létszámú önkéntessel és tartalékossal számolhat, ezért az állományt bővíteni kell.
2008.11.27 09:12Magyar HírlapHozzátette, megfelelő kiképzés után ezekre a katonákra olyan feladatokat is bíznának, amelyeket jelenleg – külföldön is – szerződéses társaik látnak el.
A szolgálatra jelentkező nők és férfiak alapkiképzést kapnának. A parlament elé terjesztett javaslatban a szocialisták a többletforrásokat nem igénylő intézkedéseknek a jövő év végéig történő végrehajtására vállalnának kötelezettséget.
A parlamenti pártok az SZDSZ kivételével elfogadhatónak tartják a javaslatot. Nyitray András, a honvédelmi bizottság fideszes tagja nem ért egyet azzal, hogy a kabinet csak egy év múlva tenne érdemi lépést a tartalékos állomány bővítésére, miközben a tárca által lefolytatott vizsgálat igazolta az ellenzék korábbi álláspontját, miszerint az önkéntes, tartalékos rendszer jelenlegi formában nem képes ellátni azt a minimális feladatot sem, amelyet a honvédelmi törvény előír számára.
Az MDF szakpolitikusa, Karsai Péter szintén bírálta a kormány késlekedését. A tartalékos rendszer működőképességét a Nemzetőrség felállításával még egy 2000-es országgyűlési határozatban Simicskó István kezdeményezte. Javaslatát Juhász Ferenc korábbi MSZP-s honvédelmi miniszter 2002-ben eltöröltette.
Simicskó István ezután 2004-ben kiegészítő védelmi erő, 2007-ben a Honi Gárda létrehozására tett javaslatot, amelyet a kormánypártok szintén elutasítottak. Márciusban önkéntes tartalékos haderő felállítására nyújtott be javaslatot, amelyet szintén leszavaztak a szocialisták. Simicskó István a kabinet mostani előterjesztését bátortalan lépésnek nevezte, de üdvözölte, hogy a korábbi elutasító magatartás után megváltozott a kormány szemlélete.
A KDNP szakpolitikusa lapunknak elmondta, a szaktárca belátta, hogy a 24 950 főnyi Magyar Honvédségnek az alapfeladatok ellátása is megterhelő, az ország védelmét pedig csak szövetségesi keretek között tudja biztosítani. A mélyen alulfinanszírozott, a teljes fegyvernemi kultúrával, kiképzett tartalékosokkal már évek óta nem rendelkező hadsereg lehetőségein felül vesz részt nemzetközi missziókban.
Simicskó szerint ahhoz, hogy tartalékos rendszer működőképes legyen, kedvezményekkel kell ösztönözni az önkéntes katonákat és munkaadóikat is.
Úgy vélte, a tartalékosokon keresztül kaphat a társadalom valós képet a honvédelemről, az embereknek jelenleg fogalmuk sincs, hogy milyen biztonsági vákuumban élnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06