Civiltörvény
Kormány: a Soros-szervezeteknek is be kell tartaniuk a jogszabályokat
A külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt az Országgyűlés június 13-án fogadta el.
2017.06.28 00:30MTIMagyarországon a Soros-szervezeteknek is be kell tartaniuk a törvényeket - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel arra reagálva, hogy az Amnesty International Magyarország (AI) közölte, nem tesz eleget a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló, kedden életbe lépett törvény előírásainak.
Az AI az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, megtagadja a külföldről támogatott szervezetként való regisztrációt, alkotmányjogi panasszal él az Alkotmánybíróságnál, és beadvánnyal fordul az Emberi Jogok Európai Bíróságához is.
Közölték, az Amnesty International a világ minden táján a hatályos jogszabályoknak megfelelően működik. 1990 óta ez lesz az első törvény Magyarországon, amelynek betartását tudatosan megtagadja, mivel véleményük szerint a kormány átlépett egy határt, és nem hagyott más lehetőséget a számukra, mint a polgári engedetlenséget.
A külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt az Országgyűlés június 13-án fogadta el.
Az Amnesty International Magyarország egyúttal bejelentette, hogy kilép az Emberi Jogi Munkacsoportból, amelynek 2012 óta volt tagja. "A Norvég Civil Támogatási Alap körül kialakult kormányzati lejárató kampány idején - amikor több civil szervezet is otthagyta a fórumot - még azon az állásponton voltunk, hogy maradnunk kell, mert minden esélyt meg kell ragadni, hogy egyeztetni tudjunk a döntéshozókkal. Azóta sajnos teljesen világossá vált, hogy a magyar kormány nem kíván normális szakmai párbeszédet fenntartani a független magyar civilekkel, sőt kifejezetten abban érdekelt, hogy ezek a szervezetek eltűnjenek, ezért a továbbiakban nem veszünk részt a munkacsoportban" - írták a közleményben.
Hozzátették, továbbra is maradnak Magyarországon, és folytatják a munkájukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


