Plakát
A civilségről mondhatják el véleményüket az idei ARC pályázói
A civilségről mint szakmáról, gondolkodásról, életformáról vagy meggyőződésről mondhatják el véleményüket idén az ARC pályázatra nevezők, akiknek munkáit július 11-ig várják a szervezők.
2017.06.21 00:30MTIVigyázat, civilek! címmel hirdet idén pályázatot 17. alaklommal az ARC - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
A kiírók arra kíváncsiak, hogy az alkotók mint gondolnak a civilekről, illetve magáról a fogalomról. Mint írják, a felkínált téma mellett "az alkotói szabadság jegyében" más ötlettel, témával is szabadon lehet pályázni.
Idén is meghirdetik a MACIARC pályázatot is, amelyben maguk a civilszervezetek vannak fókuszban a MACI - Magyar Civilszervezetek és a MagNet Civil Kapcsolatok Program együttműködésével. Ebben a szekcióban a kreatív szakemberek dolgoznak együtt a szervezetekkel, akik a plakát tartalmát, a kreatív alkotók pedig a formát adják. A zsűri azokat az alkotásokat mutatja be az ARC kiállításon, amelyek interaktivitásra ösztönöznek és megmozgatják a közönség fantáziáját.
A pályázattal kapcsolatos információk az ARC honlapján, illetve Facebook-oldalán találhatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


