Bíróság
14 évet kapott a nevelt lányát molesztáló zalai férfi
Többször befeküdt az ágyba az óvodás gyerek mellé, simogatta őt, a rendszeres molesztálás pedig később odáig fajult, hogy a felső tagozatossá lett kislányt már hetente arra kényszerítette, hogy kielégítse őt.
2017.05.09 13:45MTISzexuális kényszerítés és erőszak miatt 14 év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék kedden első fokon egy zalasárszegi férfit, aki több mint tíz éven át rendszeres szexuális kapcsolatra kényszerítette kiskorú nevelt lányát.
A tavaly június óta előzetes letartóztatásban lévő 51 éves férfi ellen folyó bírósági eljárás - erkölcsi okokból és a kislány jogainak védelme érdekében - mindvégig zárt ajtók mögött zajlott. A keddi ítélethozatalkor is kizárólag a döntés kihirdetése volt nyilvános, annak indoklását a bíróság már ismét csak zárt körben ismertette.
Az előzmények a vádat emelő Zala Megyei Főügyészség tavaly nyári tájékoztatásából ismertek.
A férfi 2004-ben lett élettársa az akkor hatéves kislány édesanyjának. Többször befeküdt az ágyba az óvodás gyerek mellé, simogatta őt, a rendszeres molesztálás pedig később odáig fajult, hogy a felső tagozatossá lett kislányt már hetente arra kényszerítette, hogy kielégítse őt.
A zalai törvényszék folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és ugyancsak folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés miatt 14 év fegyházbüntetést szabott ki a vádlottra, aki legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


