LIBE
Több civil szervezet bírálta Magyarországot az EP szakbizottságának meghallgatásán
"Nagyon kevés függetlennek tekinthető médium maradt Magyarországon (...), az utóbbi időben számos médiacég a kormányhoz szorosan kapcsolódó üzletemberek kezébe került."
2017.02.27 22:10MTITöbb civil szervezet képviselője bírálta Magyarországot az alapvető jogok korlátozása miatt az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülésén, amelynek a magyar jogállamiság helyzete volt az egyik témája. Volt olyan szervezet ugyanakkor, amely egyetértett több kormányzati intézkedéssel.
A Trócsányi László igazságügyi miniszter részvételével zajló meghallgatáson az Amnesty International, a Társaság a Szabadságjogokért, valamint a Magyar Helsinki Bizottság képviselője is komoly bírálatokat fogalmazott meg a kormánnyal szemben.
Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója egyebek mellett azt sérelmezte, hogy "nagyon kevés függetlennek tekinthető médium maradt Magyarországon (...), az utóbbi időben számos médiacég a kormányhoz szorosan kapcsolódó üzletemberek kezébe került".
Gárdos Tódor, az Amnesty International kutatója az emberi jogok biztosításának csorbulásáról, a demokratikus viták hiányáról, illetve "a civil szervezetek zaklatásáról és megfélemlítéséről" beszélt.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarországon működik a demokrácia, a hatalmi ágak elválasztásának elve. Azt is kiemelte, hogy Nyugat-Európa megszokta a liberális médiatúlsúlyt, ez most változik, kiegyenlítődnek a viszonyok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


