Egészségbiztosítás, elemi oktatás...
Alapvető jogokhoz juthatnak Kínában az eddig regisztrálatlan milliók
Az érintett, körülbelül 13 millió embert hivatalos nyilvántartásba veszik, s ezzel részesülhetnek az állampolgároknak járó jogokból, illetve hozzájuk hasonlóan ezután kötelezettségek is terhelik majd őket.
2015.12.10 10:46MTIEgészségbiztosítást, elemi oktatást és egyéb alapvető jogokat ígér a pekingi vezetés annak a sok millió kínainak, akik jelenleg nem szerepelnek az ország kötelező lakhely-regisztrációs rendszerében - számolt be róla csütörtökön a kínai média a reformfolyamatok elmélyítésével megbízott irányítói csoport közleménye alapján.
A döntés lényege, hogy az érintett, körülbelül 13 millió embert hivatalos nyilvántartásba veszik, s ezzel részesülhetnek az állampolgároknak járó jogokból, illetve hozzájuk hasonlóan ezután kötelezettségek is terhelik majd őket. Az ezzel járó irat, amelyet hukounak neveznek, végigkíséri a kínaiak életét, születésüktől a halálukig az iskolákon, a házasságon keresztül, de még egy bankszámla nyitásához vagy vízumkérelemhez is szükség van rá.
A teljes lakosság nagyjából 1 százalékát adó, nem regisztrált állampolgárok tömegében vannak árvák és nagy számban olyan, úgynevezett "fekete gyerekek", akiknek szülei a gyerekszámot korlátozó családtervezési törvényt megszegve hozták őket a világra, és nem akartak utánuk büntetést fizetni. Vannak köztük hajléktalanok és olyanok is, akik valamilyen oknál fogva nem kérvényezték a nyilvántartásba vételüket, esetleg elveszítették okmányaikat.
Az irányító csoport, amelynek ülésén Hszi Csin-ping államelnök elnökölt, úgy határozott, hogy a szóban forgó embereknél a regisztrációt kötelezően végre kell hajtani, függetlenül a családtervezési vagy más politikai korlátozásoktól. Korábbi sajtóértesülések már beszámoltak a sokmillió család életét befolyásoló tervről, de az érintettek arra panaszkodtak, hogy lakóhelyükön az ügyben semmi nem történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 18:45 Az LMP további kérdésekre vár választ az orosz metrókocsik ügyében
- 17:45 Négy új minisztert iktatott be a lengyel elnök
- 16:42 A globális fenntarthatóságról és a geotermikus energiáról egyeztetett az E21
- 15:41 Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az 'ördög ügyvédje'-perben
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06