Otthonteremtés
Kormány: töretlen az otthonteremtési program népszerűsége
Töretlen az otthonteremtési program népszerűsége, decemberben rekordösszegben, 9,6 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket - hangzott el a programról tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
2017.01.31 03:30MTIDömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta, a program 2015-ös bevezetése óta már 36 ezer igénylést fogadtak be, ezek összértéke 87 milliárd forint. Az otthonteremtés egyike azon területeknek, amelyeken világosan érzékelhető Magyarország erősödése - fogalmazott.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kijelentette: a 2016-os év az otthonteremtésé volt, és a kormány elkötelezett a program folytatása mellett, hogy idén is családok tízezrei juthassanak saját tulajdonhoz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatalok egyre bátrabban alapítanak családot és vállalnak gyermeket: húsz éve nem volt olyan magas a gyermekvállalási kedv, mint most, és szerinte ehhez hozzájárult az otthonteremtési program és annak legfontosabb eleme, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) is.
Ismertetése szerint az összes csok-támogatás csaknem 60 százalékával, 51 milliárd forinttal az új lakást építő vagy vásárló családokat segítették. A támogatásoknak csaknem felét nagycsaládosok kapták, vagy azok, akik vállalták, hogy legalább három gyereket nevelnek. További 5 ezer családnak tudtak 22 milliárd forint értékben áfa-visszatérítést adni - fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a múlt évben több ponton is bővítették a csok-támogatásra jogosultak körét.
Az államtitkár arra is felhívta fel a figyelmet, hogy idén a tavalyihoz képest mintegy 30 százalékkal nagyobb forrást, 211 milliárd biztosítottak az otthonteremtési programra.
Dömötör Csaba szerint a növekvő lakásépítése kedv az adócsökkentéseknek is köszönhető. Példaként említette az új lakások áfájának csökkentését és az egykulcsos szja-t. Hozzátette: a bővülő családi adókedvezményeknek köszönhetően több pénz marad a gyermeket nevelő családoknál. Arról is beszélt, az otthonteremtési program népszerűségét jelzi, hogy egy év alatt 2,5-szeresére nőtt az építési engedélyek száma, és ez a növekedés az ország minden területén tapasztalható.
Közölte, a kormány sajnálja, hogy a baloldal és a Jobbik rendszeresen támadja az otthonteremtési intézkedéseket. Szerinte ha rajtuk múlna, eltörölnék a programot. A baloldal kormányzása idején egyszer már meg is tette ezt - fűzte hozzá. Azt hangoztatta, amíg a mostani kormány hivatalban van, addig a családok számíthatnak az otthonteremtési programra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06