Juhász-Lamperth párharc jósolható
Gyurcsány Ferenc kihívó nélkül marad
Nem valószínű csere a párt magasabb szintjein - legalábbis az elsőzetes váarkozások szerint. Gyurcsány Ferenc posztja az elemzések szerint, ebben a gazdasági helyzetben kellően megalapozott.
2008.11.20 08:55Népszabadság OnlineVáltozás várható az országos elnökségben és az elnökhelyettesi, alelnöki posztokon. Szekeres Imre elnökhelyettesi posztja biztos, Juhász Ferenc újrázása kevésbé. Úgy tudjuk, a volt honvédelmi miniszter ambicionálja a mandátumot, de támogatottsága csekély.
Elképzelhető, hogy a Szabolcs megyei elnökséget célozza meg inkább. Ezzel kapcsolatban azonban tudni kell, hogy Szabolcsban a jelenlegi elnök, Veres János támogatottsága szintén nehezen megkérdőjelezhető.
A párt elnökhelyettese lehet viszont Lamperth Mónika jelenlegi pártelnöki kabinetvezető, aki a kongresszussal erősíttetné meg pozícióját.
Az már tudható, hogy Lamperth mögött több megyei szervezet is felsorakozni igyekszik. Az alelnöki posztokon Kiss Péter kancelláriaminiszter és Ujhelyi István ismételt jelölése és megválasztása erősen esélyes.
Igaz, hogy a volt önkormányzati államtitkár az utóbbi időbel vállaltan hátrébb húzódott, de "helyben" továbbra is erős.
Nem olyan biztos már Hiller István kulturális miniszter újbóli alelnöksége, már a volt pártelnök legutóbbi megválasztása is alig néhány szavazaton múlott.
Lendvai Ildikó frakcióvezető várhatóan "csak" az elnökségben kér és kap helyet, miután nem ambicionál "nagyobb" posztot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06