Egész évben arányosan fizethetjük a számlát
Jövőre sem drágul a távfűtés alapdíja Budapesten
Az idei évhez hasonlóan, jövőre sem és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes szándékai szerint 2010-ben sem drágul Budapesten a távfűtés alapdíja.
2008.11.16 16:40MTIA szocialista politikus vasárnap az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a működési költségek megtakarítása révén 2008-ban még csökkentették is a távfűtés alapdíját 10 százalékkal azoknak, akiknek már mérhető-szabályozható a fogyasztásuk, illetve akik csatlakoztak a Főtáv Öko-plusz programhoz.
Év elejétől ez több mint 11 ezer fogyasztót érintett a 240 ezer lakossági fogyasztóból. A politikus hozzátette, hogy azok a lakóközösségek, amelyek csatlakoznak az Öko-plusz programhoz, szintén visszamenőleg megkapják a 10 százalékos alapdíjkedvezményt.
A főpolgármester-helyettes kifejtette, hogy az Öko-programhoz való csatlakozást segíti az, hogy kibővítették a támogatás összegét. Az eredeti 35 százalékról, ami maximum 54.000 forint lett volna, 50 százalékra nőtt az állami támogatás, s ez 77.000 forintot jelent. A pályázatok beadási határidejét is meghosszabbították a jövő év júniusának közepéig. Megjegyezte, hogy bármikor csatlakozik egy lakóközösség a programhoz, az alapdíjcsökkentést visszamenőlegesen megkapják.
A főpolgármester-helyettes leszögezte: az, hogy 2009-ben sem emelkednek az alapdíjak, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 2007-es árak -10 százalékán lesznek az alapdíjak Budapesten. A távfűtés hődíja azonban a gáz árának függvényében növekedhet, vagy csökkenhet negyedévenként. Idén már négy alkalommal drágult a távfűtés hődíja Budapesten.
Az MTI információi szerint jövőre a Főtáv is bevezeti a havi átalánydíj-fizetési lehetőséget, amit már más közszolgáltató cégek évek óta alkalmaznak. Ezáltal a fogyasztó egész évben arányosan fizetheti a távfűtési számláját, s nem kell télen többet, nyáron pedig kevesebbet fizetnie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


