Átláthatóvá válik a távhőtermelők árképzése
MSZP: van fedezete a távfűtéses lakások felújításának
A Robin Hood-adó elfogadása biztosítja, hogy két év alatt lakásonként szabályozható és mérhető legyen a távfűtés a panelházakban - mondta Szanyi Tibor, az MSZP-frakció távhő munkacsoportjának vezetője hétfőn az MTI-nek. Kiemelte: átláthatóvá válik a távhőtermelők árképzése is.
2008.11.10 19:50MTIAz Országgyűlés előzőleg 190 igen szavazattal, 184 ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt, az úgynevezett Robin Hood-adót, amelynek alapján jövőre 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és -kereskedő cégeknek. A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslat megteremti fejlesztések és az árkompenzáció fedezetét - közölte a szocialista politikus a szavazást követően az MTI-vel.
Szanyi Tibor azt mondta, a 8 százalékos különadó a nagy energiatermelőket, azaz az erőműveket, valamint a kereskedőket érinti. A becslések szerint jövőre 30 milliárd forintos összeg folyhat be az úgynevezett Robin Hood-adóból. Arra a kérdésre, milyen arányban fordítják a befolyó összeget számlajóváírásra és felújításra, az MSZP-s képviselő azt mondta, várhatóan egyötödét számlajóváírásra, míg a többi részét felújításra fordítják.
A számlajóváírás címén mindenkinek járna 1150 forint - jegyezte meg Szanyi Tibor. Hozzátette: az adót két évig, 2010-ig vetnék ki, ez idő alatt állami segítséggel az egész országban megteremthető az összes panellakásban a mérhetőség és a szabályozhatóság. Szanyi Tibor kiemelte, hogy a jogszabállyal átláthatóvá lehet tenni a távhőszolgáltatók és a távhőtermelők árképzését. Hozzátette: gyakorlatilag teljesen nyilvános lesz minden, ami a távhő árát meghatározza.
Elmondta, hogy a távhőszolgáltatók és a távhőtermelők kötelesek lesznek nyilvánosságra hozni honlapjukon minden olyan adatot, amelyet az ármegállapításnál felhasználnak. A szocialista képviselő tájékoztatása szerint az önkormányzatok helyett a Magyar Energia Hivatal ellenőrzi az ármegállapítást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06