Gyurcsány budapesti találkozót javasolt
Gyurcsány: nem kielégítő Fico válasza a Dunaszerdahelyen történtekről
Nyugodt körülmények között kezdődött meg szombaton tíz órakor a révkomáromi városházán a magyar és a szlovák miniszterelnök találkozója. Amikor Gyurcsány Ferenc kilépett autójából, szórványos taps hallatszott az eseményt figyelő közel kétszáz érdeklődő köréből, amely akkor is folytatódott, amikor kezet fogott Robert Ficóval.
2008.11.15 17:25MTIGyurcsány budapesti találkozót javasolt
Gyurcsány Ferenc azt javasolta szlovák kollégájának, hogy 2009 első félévében találkozzanak újra Budapesten. A magyar miniszterelnök ezt a szombati révkomáromi közös sajtótájékoztató végén jelentette be, miközben kezet fogott a szlovák kormányfővel.
Gyurcsány Ferenc az MTI azon kérdésére, hogy megnyugtatónak tartja-e a Robert Ficótól kapott válaszokat, illetve előremutatónak ítéli-e a megbeszélést, azt felelte: most már jobban ismerik egymás álláspontját. Arra a kérdésre, hogy a Dunaszerdahelyen történtek ügyébe
Gyurcsány tájékoztatta az államfőt és az MKP vezetését
Gyurcsány Ferenc tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt magyar-szlovák kormányfői találkozón elhangzottakról és a tapasztalatokról. Erről a miniszterelnök nyilatkozott az MTI-nek szombaton kora délután Révkomáromban.
Úgy fogalmazott: vegyesek az érzései az egyeztetéssel kapcsolatban. Szavai szerint erőteljesen és határozottan képviselték a határon túli magyar közösség, illetve a két nemzet együttes érdekeit a megbeszéléseken. A magyar álláspont kezdeményező volt, és nem hárított minden felelősséget a szlovák partnerre - hangoztatta a kormányfő.
Gyurcsány Ferenc beszámolt arról is, hogy a tanácskozás után a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) a vezetőivel is találkozott, és tájékoztatta őket az elhangzottakról.
Közös magyar-szlovák nyilatkozat a szélsőségek elleni fellépésről és az oktatás minőségéről
Közös nyilatkozatot adott ki a magyar és a szlovák kormányfő arról, hogy minden törvényes eszközzel fellép a szélsőséges mozgalmak és az erőszak megnyilvánulásai ellen, és arról, hogy a nemzeti kisebbségek oktatásában "a legjobb minőségű tananyagot" kell használni.
A szombati, révkomáromi találkozón Gyurcsány Ferenc és Robert Fico kormányfő hangsúlyozta, hogy szerintük a két ország állampolgárai a jószomszédság légkörében kívánnak élni, és megerősítette, hogy fokozni kívánja a határon átnyúló együttműködést, erősíteni a Magyarország és a Szlovák Köztársaság közötti kapcsolatokat.
Markó Béla szerint a szlovák kormányfő szavaiból továbbra is hiányzik az önkritika
Noha a szlovák-magyar közös nyilatkozat általánosan elfogadott elveket tartalmaz, a szlovák miniszterelnök szavaiból továbbra is hiányzik az önkritika - állapította meg az MTI kérdésére szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Az MTI-nek a révkomáromi kormányfői találkozóra vonatkozó kérdésére válaszolva Markó Béla emlékeztetett: az RMDSZ néhány nappal ezelőtt közleményt adott ki, amelyben kérte a magyar kormány és az Országgyűlés határozott fellépését a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokkal szemben. "Személyesen is alkalmam volt ezt közvetíteni a magyar miniszterelnöknek" - fűzte hozzá.
Egyetlen országnak sem belügye az, hogyan bánik a kisebbségben lévő közösségekkel - szögezte le Markó, aki szerint az erdélyi magyarokat is érinti, ha a felvidéki magyarokat bántalmazzák. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy a két miniszterelnök találkozott egymással ennek a kérdésnek a megvitatására. Az RMDSZ-elnök szerint az általuk kiadott közös nyilatkozat általánosan elfogadott elveket tartalmaz. A szlovák miniszterelnöknek a tárgyalások utáni sajtóértekezletén elhangzott szavaiból azonban továbbra is teljességgel hiányzik az önkritika, Robert Fico szokás szerint másokra próbál ujjal mutogatni ahelyett, hogy változást ígérne a szlovák kormány politikájában - mondta Markó.
"Tudomásunk szerint a szlovák kormány részéről számos nacionalista kezdeményezés vagy nyilatkozat látott napvilágot az elmúlt időszakban. Ez minden bizonnyal hozzájárult a feszültségek kialakulásához. Gondolom, erre a Magyar Koalíció Pártja is reagálni fog" - mondta az MTI-nek Markó Béla.
![]() | [2/2] | |
|
||
Kapcsolódó írások:
- Szlovák sajtó: Fico bizonyíték nélkül megy Révkomáromba
- Ma meglátjuk hányadán állunk! Magyar-szlovák kormányfői találkozó
- Kivenné a szlovákiai önkormányzatok kezéből a szoborállítás jogát Ján Slota pártja
- Szlovákiában feloszlatták a szélsőséges Szlovák Testvéri Közösséget - "Törvényeinkek megfelelő keménységgel"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


