Kábítószer
Kokainkereskedők ellen emeltek vádat Szegeden
A két férfit és egy nőt kábítószer-kereskedelemmel, illetve kábítószer-birtoklással vádolják.
2016.09.05 09:36MTIKokainnal kereskedő győri és szegedi lakosok ellen emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség - tájékoztatta az intézmény szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, hogy a két férfit és egy nőt kábítószer-kereskedelemmel, illetve kábítószer-birtoklással vádolják.
A vádirat szerint a két férfi 2013 őszén ismerkedett össze Győrben egy bevásárlóközpontban, ekkor 20 ezer forintért cserélt közöttük gazdát egy gramm kokain. A győri férfi megadta telefonszámát társának, ha kokainra van szüksége, keresse őt. Az elsőrendű vádlott 2014-ben még háromszor adott el 20 ezer forintos grammonkénti áron drogot társának. Végül 2014 novemberében 80 gramm kokaint értékesített a szegedi férfinak.
A szegedi férfi a vásárlás után kipróbálta a szert, majd személygépkocsival hazaindult, de a Tisza-parti városban a rendőrök igazoltatták, a járműben megtalálták a drogot, és az is kiderült, hogy kábítószert fogyasztott.
Egy nő ellen is eljárás indult, aki a szegedi lakhelyű vádlottól vásárolt kokaint, a drogot főként szórakozóhelyeken értékesítette - tudatta a csoportvezető ügyész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


